Különleges esemény

Ezen a napon: ellopták a show-t a brazilok elől hazai pályán

1988-ban ezen a napon, április harmadikán kezdődött a szezon Brazíliában, de még nem Interlagosban, hanem Jacarepaguában. A hazai versenyzőktől a hazai szurkolók sokat vártak, de végül csalódniuk kellett.

Alain Prost, McLaren MP4/4 Honda

Fotót készítette: LAT Images

1987-ben a Forma-1 egyéni világbajnokságán az első három helyből kettőn brazilt láthattunk: a világbajnok a williamses Nelson Piquet lett, míg a tabella harmadik helyen a feltörekvő ígéret, az ekkor még a Lotusnál végző Ayrton Senna zárt. 1988 még jobbnak nézett ki brazil szempontból, ugyanis Senna ahhoz a McLarenhez szerződött, amely a téli tesztek alapján talán a legkomolyabb esélyesnek nézett ki, és Piquet Lotushoz igazolása sem tűnt elvetélt ötletnek. Itt érdemes megemlíteni, hogy 1988-ra az F3000-ből felkerült egy harmadik brazil, bizonyos Maurício Gugelmin is, aki szintén nem tűnt kutyaütőnek.

Az 1988-as szezon tehát két potenciális brazil esélyessel és egy ígéretes újonncal a mezőnyben vette kezdetét, ráadásul az első versenyt Piquet-ék hazai pályáján, az azóta sajnos már lebontott jacarepaguái pályán rendezték. A kvalifikáción aztán a McLaren új üdvöskéje, Ayrton Senna brutális erődemonstrációt tartott: az egyébként is kiváló McLarennel több, mint fél másodpercet adott a másodikként záró Nigel Mansellnek.

A második sorba állhatott fel Senna mclarenes csapattársa, Alain Prost, valamint még épphogy egy másodperces hátrányban a ferraris Gerhard Berger. Az ötödik helyet megszerző másik hazai kedvenc, az (ekkor még) eredményesebb brazil, Nelson Piquet lemaradása gyakorlatilag két másodperc volt honfitársához képest. A harmadik brazil, Maurício Gugelmin élete első F1-es időmérőjén a tizenharmadik helyet szerezte meg March-ával.

Senna tehát a mezőny talán legjobb autójában esélyeshez méltóan zárta az időmérőt, a verseny azonban katasztrofálisan kezdődött (és folytatódott) számára: a brazil McLarenje a felvezető korban beragadt egyes sebességi fokozatban, a tönkrement váltó miatt pedig Senna kénytelen volt átülni tartalékautójába, így csak a bokszutcából vághatott neki a versenynek. Ettől kezdve viszont iszonyatos felzárkózásba kezdett: az első kör végén a huszonhat fős mezőnyben a 21. helyen haladt, a negyedik körben már a 15. helyig zárkózott fel, hat körrel később már tizedik volt, kicsivel később már a pontszerző zóna is megvolt, a 20. körben pedig már a második pozícióban tanyázott a kiváló rajtot vevő csapattárs Prost mögött.

A riói pálya korábban igencsak elbánt az autók gumijaival, azonban a visszafogott turbóteljesítmény miatt 1988-ra kicsit könnyebb lett a verseny stratégiai szempontból, a McLarennél például úgy nézett ki, egy kiállással is meg lehet oldani a versenyt. A 32. körben aztán Senna számára bekövetkezett a lehető legrosszabb forgatókönyv: a versenyigazgatóság fekete zászlóval kiintette a versenyből, miután már a zöld zászló meglengetése után váltott át tartalékautójára. A szabály az szabály...a brazilok pedig szomorúan konstatálták, hogy az egyik kedvencük kiesett.

Innentől kezdve viszonylag egysíkú lett a verseny: a leintésig gyakorlatilag végig Prost vezetett, akit Gerhard Berger tisztes, a harmadik helyen záró Piquet viszont már tekintélyes távolságban tudott csak követni. Prost végül szűk 10 másodperccel nyert Berger előtt, akinek további egy perc volt, mégis felállhatott a dobogóra. A további pontszerzők a 4-5-6. helyen Derek Warwick, Michele Alboreto és Nakadzsima Szatoru voltak. A versenyt jó helyről kezdő Nigel Mansell motorja mindössze 18 körig bírta, ekkor az angolnak fel kellett adnia a versenyt.

A vb-címvédő Piquet tehát viszonylag jól tudta kezdeni az évet harmadik helyével, az egyik legnagyobb esélyes Ayrton Senna viszont katasztrofálisan indított hazai pályán, és máris komoly hátrányba került csapattársához, Alain Prosthoz képest. Senna aztán kiköszörülte a csorbát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Liberty érkezésével végre szponzori szempontból is ismét népszerű lesz az F1?
Következő cikk Ezen a napon: Alonso újabb könnyed futamgyőzelme

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország