Különleges esemény

Ezen a napon: Brazil háziverseny az első Magyar Nagydíjon

1986 augusztus tizedikén történelmi pillanatnak jött el az ideje: megrendezték az első Forma-1-es futamot egy vasfüggöny mögötti országban. Az F1 megérkezett Magyarországra.

Ayrton Senna, Lotus 98T Renault overtakes Nigel Mansell, Williams FW11 Honda

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna
Nelson Piquet, Williams FW11 Honda
Michele Alboreto, Ferrari F186
Alain Prost, McLaren

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nak régóta dédelgetett vágya volt, hogy a keleti blokk egyik országába vigye a Forma-1-et. Voltak nálunk nagyobb, vonzóbb országok is, amelyek felmerültek lehetőségként, például a Szovjetunió vagy Jugoszlávia, azonban nekünk óriási szerencsénk volt azzal, hogy Rohonyi Tamás és Frank Tamás kiváló viszonyt ápolt Mr. E-vel.

A Forma-1 és Ecclestone tehát döntött, az 1986-os versenynaptárba bekerült a Magyar Nagydíj. A munkálatok 1985 október elsején kezdődtek, ekkor történt az első kapavágás Mogyoródon, a pálya pedig akkoriban rekordidőnek számító nyolc hónap alatt elkészült. A Papp István és Gulácsi Ferenc által tervezett pályát több bemutató verseny után a Forma-1-es mezőny augusztus elején vehette birtokba, a szabadedzések nyolcadikán kezdődtek, Mogyoródra érkezve a világbajnokságot Nigel Mansell vezette Alain Prost, Ayrton Senna és Nelson Piquet előtt.

A kvalifikáció során a két brazil, Senna és Piquet brillírozott, a pole-pozíciót előbbi szerezte meg, bő három tizedet verve Piquet-re. A második sorban Sennáék mögött ott volt a többi, vb-címre reális eséllyel pályázó pilóta, Prost és Mansell is, az ő lemaradásuk fél másodperc körül volt. A viszonylag lassúra és szűkre, tehát egy szóval technikásra sikeredett 4014 méteres aszfaltcsíkon mindössze az első három helyezett, tehát Senna, Piquet és Prost volt képes 1:30 alatti időre, a pole-pozíció 1:29.450 volt.

A versenyre brutális, 200 ezres tömeg gyűlt össze a Hungaroring lelátóin és a domboldalakon, ez a nézőmennyiség majdnem tíz évig rekord volt, egészen addig, amíg az 1995-ös ausztrál futamra ki nem látogattak 210 ezren. A hihetetlen tömeg azt láthatta, hogy a rajtot Senna kapja el a legjobban, mögé pedig Mansell sorakozik be, akit Prost és Piquet követtek.

Az élmezőnyből először Prost hullott ki, a harmadik helyről rajtoló franciát autója hátráltatta. Őt tizenegy körrel később 1982 világbajnoka, Keke Rosberg követte, a bajszos finn vesztét a felfüggesztés okozta. A verseny előrehaladtával úgy alakult a helyzet, hogy Mansell visszacsúszott a harmadik helyre, majd szép lassan le is maradt. Brazil házicsata látszott kibontakozni a győzelemért, amelyben sokáig Senna állt a legjobban, még a kerékcserék és tankolások stratégiája is neki kedvezett. 

A lotusos saját maga utolsó (időben eltolt) kerékcseréje után az élre tért vissza, és úgy nézett ki, hogy övé lehet a siker, azonban előnye rohamosan fogyni kezdett, míg végül az 57. körben át kellett adnia a vezetést Piquet-nek, aki végül meg tudta tartani pozícióját, így ő nyert először Mogyoródon. A két brazil kiemelkedett a mezőnyből, fölényüket jól mutatja, hogy bár köztük csak 17 másodperc volt a differencia Piquet javára, a dobogó harmadik fokára felálló Mansell már kört kapott a negyedikként befutó ferraris Stefan Johanssonnal egyetemben. Az utolsó két pontszerző, az ötödik Johnny Dumfries és Martin Brundle hátránya már két kör volt. A vb-összetettben Mansell maradt az élen, előnye viszont hét pontra olvadt Sennával, nyolcra Piquet-vel szemben.

1986 augusztus tizedikén elkezdődött valami, ami azóta is tart: a Forma-1-es Magyar Nagydíjak története, amelynek a közeljövőben biztosított a jövője is. Immár bő harminc év telt el, a pálya lassan "középkorú" lesz - reméljük, a verseny még jó sokáig élni fog.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg: ugyanaz van a Renault-nál, mint volt a Force Indiánál
Következő cikk Ezen a napon: Hová tűnt Damon Hill?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország