Különleges esemény

Egy kezdeti esős Senna-varázslat

Ayrton Sennának karrierje elején még csak az esős futamok adtak igazán jó lehetőséget arra, hogy megmutassa kivételes képességeit. Az 1985-ben ezen a napon szerzett második győzelmét is így aratta.

Ayrton Senna, Lotus Renault

Ayrton Senna, Lotus Renault

Sutton Images

1984-ben, újonc szezonjában Ayrton Senna a gyengécske Tolemannel is háromszor dobogóra tudott állni. Természetesen erre száraz körülmények között esélye sem lett volna az alapesetben a mezőny végén kullogó csapattal, ehhez különlegesebb időre volt szükség. Élete első dobogóját egy emlékezetes monacói futamon esőben szerezte, és bár "becsúszott" egy száraz dobogó is, a harmadik pódium szintén esős körülmények között született Portugáliában.

Senna 1985-ben a Lotushoz igazolt, ami bár nem volt épp a mezőny legjobb autója, azért jelentős előrelépés volt a Tolemanhez képest. Ilyen háttérrel a brazilnak értelemszerűen már a győzelem is összejött, ráadásul rögtön a szezon második futamán, Portugáliában - hogy, hogy nem, esőben. Mivel a Lotus igencsak végletes autó volt, és képes volt a nagyszerű eredmények mellett szörnyű hétvégékre is, ráadásul Senna is mindössze második szezonját töltötte a Forma-1-ben, ilyen-olyan okokból a következő hét futam egyikén sem tudott pontot szerezni.

Ausztriában egy javuló tendencia indult el Senna szezonjában, ugyanis ismét dobogóra állhatott, miután másodikként futott be. A következő két futamon, Hollandiában és Olaszországban ismét összejött a dobogó, mindkétszer harmadikként. Jöhetett a szezon tizenharmadik futama, a Belga Nagydíj, ahol Senna előtt ismét jó esély adódott egy kiváló eredményre. A pole-pozíciót Alain Prost szerezte meg a még száraz kvalifikáción, mellé viszont egy kiváló teljesítménnyel Senna állhatott fel.

A verseny aztán esőben kezdődött, és ha eső, akkor Senna - a brazil rögtön az első körben az élre állt, és egy kör kivételével minden egyes kört ott is töltött. Hiába volt sokaknak sokkal jobb autója Sennáénál, ezek a különbségek esőben általában eltűnnek, és jobban kidomborodnak az egyéni képességek. Így volt ez most is, ugyanis Senna majdnem fél percet adott felszáradó pályán a másodikként befutó Nigel Manselnnek, Alain Prost pedig 55 másodperc lemaradással futott be a harmadik helyen.

A negyedik helyezett Keke Rosberg már több, mint egy percet kapott Sennától, az utolsó két pontszerző, Nelson Piquet és Derek Warwick pedig már kört is kaptak tőle. Senna és az eső - egy igaz szerelem története. És egy egészen szürreális statisztika Senna 1985-ös szezonjával kapcsolatban: a brazil ebben az évben a tizenhat futamból mindössze hatszor tudott pontot szerezni, a további tíz alkalommal lemaradt erről. A hat pontszerző hely mindegyike minimum dobogó volt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Végül mégis maradnak a cápauszonyok a 2018-as autókon?
Következő cikk Ezen a napon: A világbajnok Schumacher előreengedi Barrichellót

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország