BRÉKING

1978-ban éppen ezen a napon vesztettünk el egy remek F1-es versenyzőt

Ronnie Peterson egy remek versenyző volt, akit a sors igen korán ragadott el tőlünk. A svéd azonban így is letette a névjegyét. 1978-ban éppen ezen a napon hunyt el.

Peterson 1970 és 1978 között versenyzett a Forma-1-ben, miközben 123 versenyhétvégén kapott szerepet. A Tyrrell és a Lotus csapatát is megjárt pilóta 1978-ban éppen ezen a napon szerezte meg pályafutása 10. győzelmét a Forma-1-ben, mely egyúttal sajnálatos módon az utolsó is volt számára.

A svéd pilóta az élről vághatott neki az 54 körös Osztrák Nagydíjnak, amit végül fölényesen, közel 48 másodperces előnnyel nyert meg. A második helyre Patrick Depailler ért oda a Tyrrell-Forddal a 14. kockáról rajtolván, míg a dobogó harmadik fokát a 11. helyről indult Gilles Villeneuve kaparintotta meg a Ferrarival.

Érdekesség, hogy ezen a futamon a második, a harmadik és a negyedik helyről rajtoló pilóták sem tudták befejezni a futamot: Mario Andretti (Lotus-Ford), Jean-Pierre Jabouille (Renault), Carlos Reutemann (Ferrari).

Peterson-ra szép jövő várhatott volna, hiszen 1979-re biztos helye volt a McLarennél, de még mielőtt ismét megmutathatta volna azt, hogy mire képes, 34 évesen elhunyt. Az Olasz Nagydíjon a pilóta a harmadik helyről várhatta a startot, majd nem sokkal később összeütközött James Hunttal. A lángoló autóból kimentett Ronnie-t kórházba kellett szállítani, miután eltört a lába. Másnap reggel zsírembóliában meghalt…

Pályafutása alatt két alkalommal lett második a szezon végén: 1971, 1978. Egyszer pedig harmadik: 1973.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Forma-1 exkluzív: onboard felvételek az idei Olasz Nagydíjról
Következő cikk Ricciardo: Meglepő, hogy miket csinálhatsz hajnali 4-kor Szingapúrban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország