1977-ben éppen ezen a napon mutatkozott be a Forma-1-ben Gilles Villeneuve: Túl korán ment el a Ferrari legendás pilótája

megosztás
hozzászólás
1977-ben éppen ezen a napon mutatkozott be a Forma-1-ben Gilles Villeneuve: Túl korán ment el a Ferrari legendás pilótája
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. júl. 16. 7:53

1977. július 16-án mutatkozott be a Forma-1-ben minden idők egyik legnagyszerűbb versenyzője, Gilles Villeneuve, aki sajnálatos módon túl korán távozott.

Villeneuve a mai napig az egyik legnagyobb név a sportban, noha egy alkalommal sem nyert bajnokságot a Forma-1-ben. A kanadai versenyző az 1977-es Brit Nagydíjon debütált a McLaren volánja mögött, és a 11. helyet szerezte meg.

Gilles 1977 és 1982 között volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének, miközben 67 nagydíj, 6 győzelem, 13 dobogós helyezés, 2 rajtelsőség, és 8 leggyorsabb kör fűződik a nevéhez.

Villeneuve mindössze 32 éves volt, amikor utolérte őt a halál. A halálos kimenetelű balesete Zolderben történt. A célegyenes utáni első kanyarból kijövet a levezető körén lévő Jochen Mass mögött haladó versenyző nem tudta lereagálni társa mozdulatsorát, aki előbb balra, aztán jobbra próbálta elengedni Villeneuve-öt.

Ekkor a két autó összeért, majd Gilles a levegőbe emelkedett, és egy hátra szaltó után orral a földnek vágódott. Az ütközés darabokra törte az autót, miközben a versenyző az ülésével együtt kiszakadt a Ferrariból.

Következő Forma-1 cikk
A szezon második felében teljesen más McLarent láthatunk majd

Előző cikk

A szezon második felében teljesen más McLarent láthatunk majd

Következő cikk

Lehet, még a végén jót tesz a németeknek az, hogy idén elmarad a GP

Lehet, még a végén jót tesz a németeknek az, hogy idén elmarad a GP

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING