BRÉKING

1976-ban éppen ezen a napon égett majdnem halálra Niki Lauda a „Zöld pokolban”

1976. augusztus első napján rendezték meg a Német Nagydíjat a legendás Nordschleife versenypályán, a maga közel 23 kilométeres hosszával.

Az élről James Hunt, a McLaren-Ford pilótája várhatta a startot, míg a 14 körös versenyt a második kockáról Niki Lauda kezdhette meg a Ferrarival. Az osztrák az első kör után kereket (esőgumiről sima felületű abroncsra) cserélt, majd olyasvalamit élt állt, amire a legvadabb rémálmaiban sem számított…

Lauda az egyik kanyarban elváltotta magát, aminek a következtében megcsúszott, és a pálya oldalfalának vágódott. Nem sokkal később az autója kigyulladt, és megállt keresztben a pálya közepén. Ekkor jött Brett Lunger és beleszáguldott a Ferrariba, ami teljesen lángba borult.

Lunger mellett Guy Edwards és Arturo Merzario segédkezett Lauda mentésében, akinek később az állapota rohamosan romlani kezdett. A tüdejében és a vérében a füst óriási károkat okozott, ő pedig kómába esett. A sok műtét és a fájdalom ellenére a legendás pilóta 6 hét elteltével ismét volán mögé ült…

Lauda felépülését segítette, hogy a nagy riválisa, Hunt közelebb került hozzá, míg ő a kórházban szenvedett.

Azt a bizonyos 1976-os Német Nagydíjat pedig Hunt nyerte meg Jody Scheckter (Tyrrell) és Jochen Mass (McLaren) előtt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Végre nem hibázik Raikkönen, erre letérdel alatta a Ferrari: Miért nem Vettel alatt?
Következő cikk Megérkezett a 30. Magyar Nagydíj hivatalos összefoglaló videója

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország