Legendás Ferrarik: a 312T, Lauda világbajnok Fúriája

Tizenegy év telt már el, amikor 1975-ben a Ferrari megint úgy vágott neki a szezonnak, hogy "na, talán most": Niki Lauda a 312T-vel ennyi idő után juttatta csúcsra a Ferrarit a Forma-1-ben.

Luca Cordero di Montezemolo, Niki Lauda és Clay Regazzoni 1974-ben

Fotó: Gianni Vescovi

A Commendatorénak, vagyis a legendás Enzo Ferrarinak ekkoriban minden adva volt a sikerhez, ugyanis príma kis csapat jött össze a Ferrarinál: ott volt sportigazgatói tisztségben a fiatal Luca di Montezemolo, aki nagyon sok szempontból hasonlított is a "Grande Vecchióra", vagyis a nagyfőnökre, amikor pedig Mauro Forgheri tervező megalkotta a T-sorozatot, hosszú évekre megalapozta a csapat sikerét és saját maga elismertségét.

Ott volt az a motor, ami egy ideje már a legjobb volt a Forma-1 mezőnyében: 1975-ben például a 12 hengeres gépszörny 495 lóerő leadására volt képes 12.200-as fordulatnál. Két problémája volt ennek a bivalyerős motornak a korábbi években: hogy sokkal nehezebb volt a Ford nyolchengereséhez képest, ráadásul többet is fogyasztott.

A Ferrari 312T felülnézeti rajza

Grafika: Giorgio Piola

A Fúria becenevű 312T-ben megtalálták a tökéletes kombinációt a sikerhez: pont megfelelő volt a súlyeloszlás, emellett pedig Forgheri nagy újdonsága volt az úgynevezett keresztváltó (cambio trasversale), amellyel az autó sokkal kevésbé gyilkolta a hátsó gumikat.

“Úgy lehetett vezetni az autót, mint egy biciklit" - emlékezett vissza Niki Lauda. "Nagyon jól reagált minden egyes mozdulatra. Éreztem, hogy ez az autó sokra lehet képes, így nagyon sok időt áldoztam a telemből arra, hogy ott legyek az autó fejlesztésénél. Tudtam, hogy nyerhetünk vele."

A korábban említett váltó korának csúcstechnológiája volt, amely nagyon jól illeszkedett az autó egyéb tulajdonságaihoz, például a rövidebb tengelytávhoz. Kiváló munkát végeztek a felfüggesztéssel is Maranellóban, főleg az elsőnek jártak csodájára. A vízhűtési rendszer az első kerekek mögött, míg az olajhűtés a hátsó kerekek előtt helyezkedett el.

Niki Lauda, éppen a mclarenes Emerson Fittipaldi előtt halad

Fotó: LAT Images

“Az autó súlyeloszlása egy nagyszerű semleges autót eredményezett, amelyet nagyon könnyű volt vezetni." - mondja Forghieri saját 'gyermekéről'. "Az autót folyamatosan fejlesztettük már az előző szezon során, különös tekintettel az aerodinamikára és a motor hűtésére. Elmentünk Németországba is, ahol egy autók számára is használható repülőgép-szélcsatornában mindent alaposan kikísérleteztünk. Annyi áramra volt szükségünk az éjszakai munkához, hogy egy alkalommal egy komplett városrészt borítottunk sötétségbe!"

Niki Lauda az 1975-ös Monacói Nagydíj megnyerése felé halad

Fotó: LAT Images

A 312T teljes autószélességnyi első szárnyát futamról futamra módosították az igényeknek megfelelően, ezen kívül időről időre a hátsón is megjelentek különböző, nyílszerű megoldások, amelyet idővel mindenki lemásolt. A sikerben persze nagy szerepe volt az olaszok osztrák versenyzőjének, Niki Laudának is.

“Mindig azt kérdeztem, mi kell a győzelemhez" - foglalta össze ars poeticáját az első 'számítógép-versenyzőnek' tartott Lauda. Csapattársa, Clay Regazzoni, aki mindig is nagyvilági életet élt, gyakorlatilag a tökéletes ellentéte volt az osztráknak, de mindkettőnek megvolt a helye az istállón belül. Sőt. A szezon elejét a régi autóval Dél-Amerikában még Regazzoni kezdte jobban, Lauda csak ezt követően fordította a maga javára a csapaton belüli csatát.

Ekkorra lett kész a 312T, innentől pedig Laudának nem volt ellenfele: az ő neve mellé került öt futamgyőzelem és kilenc pole-pozíció, aminek nem lehetett más a vége, mint a világbajnoki cím. Ez pedig sokaknak nem tetszett - nem is elsősorban a Ferrarival volt bajuk, hanem a világbajnok osztrákkal. Frank Williams például így próbálta kicsinyíteni az érdemeit: "A Ferrari egy tökéletes csapat, de Laudát nem tartom nagy bajnoknak." Ken Tyrrell még keményebben fogalmazott. "A Ferrari? Nagyszerű. Lauda? A Forma-1 történelmét még mindig Fangio, Moss, Clark és Stewart alkotja." Idővel aztán mindegyikük véleménye megváltozott.

Lauda óriási belső erőről tett tanúbizonyságot, egyik legnagyobb erényének a türelmet tartották. Ami a csapat első emberét, a Commendatorét, Enzo Ferrarit illeti, az Öregnek nem igazán tetszett, hogy csak versenyzőjét emelik ki: "A Ferrari nyert, nem kizárólag Niki!" - mondogatta. Persze azért az osztrák is bőven hozzátette a magáét: nyert Monacóban, ahol előtte a csapat már időtlen idők óta nem tudott felérni a csúcsra, nyert további futamokat ezt követően, viszont vissza is tudott venni, amikor már nem volt szükség ésszerűtlen kockázatvállalásra.

Bár a világbajnok Lauda lett, azért jutott a "morzsákból" Regazzoninak is, akinek két dobogó után összejött a futamgyőzelem is ebben az évben, ráadásul pontosan a csapat hazai versenyén, Monzában.

Clay Regazzoni, az 1975-ös Olasz Nagydíj győztese - ugyanezen a versenyen biztosította be világbajnoki címét Niki Lauda is

Fotó: LAT Images

Regazzoninak egy problémája volt: hogy nem tudott folyamatosan jó teljesítményt nyújtani, így az 1974-es második helye után ezúttal meg kellett elégednie egy ötödik pozícióval összetettben. Igaz, akkor is csak egyszer tudott nyerni, de akkor legalább viszonylag folyamatosan tudta hozni a dobogókat. Ahogy arról szó esett, ekkor már csak az egy győzelem és a két dobogó jutott neki, a győzelmet a már említett Olasz Nagydíjon, a két dobogót pedig néhány héttel azelőtt, Svédországban és Hollandiában szerezte.

Clay Regazzoni és Niki Lauda vezetnek az 1975-ös Spanyol Nagydíj - innen már nem sok hiányzik egy komoly ütközéshez...

Fotó: LAT Images