BRÉKING

1970-ben ezen a napon lett bajnok a Forma-1-ben, de már nem volt az élők között

Jochen Rindt a Forma-1 történetének egyik legkülönlegesebb bajnoka, aki sajnálatos módon nem élhette meg azt, hogy felérjen a csúcsra. 1970-ben éppen ezen a napon lett világbajnok, de már nem volt az élők között.

Karl-Jochen Rindt 1964 és 1970 között szerepelt a Formula-1-ben. Az osztrák versenyző épp az utolsó F1-es szezonjában ért fel a csúcsra, de a bajnoki címét már nem ünnepelhette meg. Rindt neve mellett 64 versenyhétvége, 60 verseny, 17 csapattárs, 7 szezon, 3 konstruktőr, 6 motorgyártó, 13 autó, 6 győzelem, 10 rajtelsőség, 3 leggyorsabb kör, 13 dobogó, 37 kiesés, és 109 pont szerepel.

Az osztrák pilóta az Olasz Nagydíjra készült, miközben minden tőle telhetőt megtett azért, hogy gyorsabb legyen. Sajnálatos módon egy olyan döntést hozott, ami végül az életébe került.

A Ferrarik komoly tempót diktáltak, és Rindt azzal próbált közelebb kerülni hozzájuk, hogy a Lotus versenygépéről leszereltette a különböző légterelő szárnyakat, hiszen a hosszú egyenesek rendkívül dominánsak voltak a pályán, és a végsebesség komoly különbséget jelentett.

A tapasztalt pilóta a Parabolica kanyarnál járt, amikor elvesztette az uralmát az autója felett, szinte pontosan ugyanott, ahol Wolfgang von Trips kicsúszott és meghalt 13 nézővel együtt. Rindt a szalagkorlátnak csapódott, miközben a gépe eleje szinte teljesen leszakadt.

AUTO/F1 JOCHEN RINDT

Az ütközés erejének következtében a pilóta előrecsúszott, és a kormánymű szétroncsolta a légcsövét. Rindt többek között súlyos medencecsont-sérülést szenvedett. Hosszú időbe telt, míg kivették az autóból, és sajnálatos módon a kórházba szállítás közben életét vesztette.

Sir Jackie Stewart úgy nyilatkozott, hogy ha az orvosi segítség hamarabb érkezik meg hozzá, akkor talán még ma is élne. A baleset igazi oka soha nem derült ki, de valószínűleg nem a technika szólt közbe, hanem az autó egyszerűen irányíthatatlanná vált a gyenge leszorító erő miatt.

A korábbi jelentések szerint a versenyzőnek eltört a légcsöve, a koponyája, a bordája, a medencéje, több végtagja, miközben a tüdeje is súlyosan károsult. A legnagyobb gondot a bal térd alatti rész jelenthette, ami leszakadt, és ezt követően a pilóta gyakorlatilag elvérzett. Vannak, akik szerint ha akkor a korlát földig ér, akkor a versenyző túléli a bukást.

Az olasz versenyhétvége előtt Rindt magabiztosan vezette a pontversenyt, és már csak négy futam volt hátra a szezonból. Jacky Ickx csak úgy lehetett volna bajnok, ha három versenyt is megnyer, de csak kettőn állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg egyet az elhunyt osztrákot helyettesítő Emerson Fittipaldi nyert meg, éppen ezen a napon 1970-ben,

AUTO/F1 JOCHEN RINDT

Érdekesség, hogy Rind korábban megígérte a feleségének, hogy az idény végén visszavonul, miután bajnok lesz és abbahagyja a versenyzést, majd kizárólag a sportruha-üzletére koncentrál majd.

A halála után bajnokká avatták. A kupát felesége és kislánya vette át. Ezzel Rindt lett a sport egyetlen posztumusz világbajnoka.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Manor is tudja, sosem fog futamot nyerni: sokkal könnyebb dolga van most a Haasnak
Következő cikk Alonso brutálisan sokat keresett eddig a Forma-1-ben: de hol vannak a bajnoki címek, és Raikkönen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország