BRÉKING

1,5 millió forint volt Vettel első fizetése a Red Bullnál

A Scuderia Ferrarihoz szerződött négyszeres világbajnok már egészen fiatalon sem keresett rosszul, tekintve azt, hogy mindent állt neki a Red Bull.

A Red Bull igen korán beállt Sebastian Vettel mögé, miközben folyamatosan figyelte és trenírozta, valamint támogatta őt. A kapcsolat kezdete még a 2000-es évek előtti időszakra vezethető vissza, amikor a német tehetség gokartban bizonyított.

Érdekesség, hogy Vettel első fizetése nem sokkal több, mint 1,5 millió forint volt egy évre, amit természetesen a Red Bull utalt át a család bankszámlájára.

„Az első fizetésem 5000 euró volt a Red Bullnál egy évre, még 1998-ban.” – árulta el Vettel a német Auto Bild kérdésére.

„Annyira fiatal voltam, hogy a Red Bull sisakját nem vehettem fel.” – tette hozzá Seb, aki 2010 és 2013 között mindent megnyert a Red Bullal a Forma-1-ben.

http://youtu.be/7_EWWNPQRkg?t=44m54s

Az idei fizetése 25 millió eurót volt a Red Bullnál, amivel Fernando Alonso és Kimi Räikkönen mellett a legjobban fizetett pilótának mondhatta magát az F1-ben.

A német számára több szempontból is különleges a karácsony, mivel az első szerződését a Red Bullal épp december 24-én írhatta alá, vagyis pontosabban mondva az édesapja, akinek korábban egy Ferrarit is vásárolt.

Akkoriban még nem volt Red Bull-nak junior csapata, de Vettelre különösen odafigyeltek, mivel igen hamar kiderült, hogy sok lehetőség rejlik benne.

Vettel hozzátette, soha semmit nem bánt meg a Red Bullal, mivel az energiaital cég nélkül messze nem tarthatna itt, és noha 2015-től a Ferrarinak fog versenyezni, mindig is különleges marad számára Milton Keynes, ahol hosszú éveken át dolgozott és álmodozott arról, hogy egy nap világbajnok lesz.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindenki megkapta a magáét: hivatalos videón az FIA gálája
Következő cikk F1 2015: Hivatalos nevezések, rajtszámok és versenyzők

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország