13 éve lett világbajnok Kimi Räikkönen

2007. Október 21-én Kimi Räikkönen felért a csúcsra. 13 évvel ezelőtt egy nap erejéig végre minden úgy alakult, hogy a korábban folyamatosan peches finn örülhessen. Bár egész évben a McLaren-Mercedes tűnt befutónak, Fernando Alonso és Lewis Hamilton háborújából végül Kimi Räikkönen jött ki győztesen.

13 éve lett világbajnok Kimi Räikkönen

Miután Michael Schumacher a 2006-os Olasz Nagydíjon bejelentette visszavonulását, hamarosan kiderült, hogy 2007-ben a mezőny egyik leggyorsabbjának tartott Kimi Räikkonen lesz Felipe Massa csapattársa a Ferrarinál.

Sokan kétkedve fogadták a hírt, mondván: a hűvös finn karaktere nem fog passzolni a családként működő olasz együtteshez. Míg Michael Schumacher híres volt arról, hogy minden csapattagot személyesen ismert, Räikkönen nem akart több lenni, mint versenyző.

Még több F1 hír:

Bár az akkor 27 éves finn az év első versenyét magabiztosan nyerte, a szezon első fele a kétkedőket igazolta: Räikkönen többnyire alulmaradt csapattársával, Felipe Massával szemben. Barcelonai kiesését követően inkább a hazautat választotta Massa győzelmének ünneplése mellett, míg a monacói időmérőt saját hibája miatt kellett feladnia.

Az év első versenyei után mind Räikkönen, mind a Scuderia elbizonytalanodni látszódott: a Lewis Hamilton és Fernando Alonso fémjelezte McLaren-Mercedes átvette tőlük a kezdeményezést, és az évad közepéhez érve magabiztos előnyt építettek ki a világbajnokságban.

A fordulat Franciaországban következett be: az F2007 dominálta a futamot, Räikkönen pedig elnyújtott taktikájának köszönhetően megelőzte az élről induló Felipe Massát. Úgy tűnt, a finn kezdi megszokni a vörös autót, ugyanis Silverstone-ban duplázni tudott.

Race winner Kimi Raikkonen, Ferrari F2007

Race winner Kimi Raikkonen, Ferrari F2007

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az évad második felére fordulva egyre dagadt a hírhedtté vált kémbotrány: a McLaren az év elején rengeteg olyan dokumentumhoz jutott, ami a Ferrari 2007-es autójáról tartalmazott információkat. Az ítélet Spában született meg, ahol a wokingi csapatot 100 millió dolláros pénzbírságra, valamint a konstruktőri világbajnokságból való kizárásra büntették.

Bár a büntetés példátlan volt, Alonso és Hamilton tovább küzdhetett a bajnoki címért. A McLarennél dúló belső viszályok ellenére autójuk továbbra is versenyképes volt, különösen az aerodinamikát kevésbé igénylő pályákon.

Két futammal a bajnokság vége előtt Hamilton előnye 12 pont volt Alonso és 17 egység Räikkönen előtt (a győzelemért ekkor még 10 pont járt). Hamilton Kínában agyonkopott gumijain a sóderágyba csúszott, míg Brazíliában egy rejtélyes motorkimaradás kényszerítette a mezőny végére.

Kimi Räikkönen ellenben tökéletesen abszolválta a szezon utolsó versenyeit: az F2007 17 versenyen 9 győzelmet aratott, amiből 6 a finn nevéhez fűződik. Az elképesztően szoros küzdelem a végén a 110 pontos Räikkönen győzelmét hozta, megelőzve a 109-109 pontot gyűjtő McLareneseket.

Kimi Raikkonen, Ferrari F2007, celebrates victory on the podium

Kimi Raikkonen, Ferrari F2007, celebrates victory on the podium

Fotó készítője: Andrew Ferraro / Motorsport Images

Az F1 friss világbajnoka a következő évet is jól kezdte, a Ferrari évközi fejlesztései azonban nem kedveztek neki, így a címvédés elúszott. A Ferrari 2010-re szerződtette Fernando Alonsót, így az érvényes szerződéssel rendelkező finnek mennie kellett.

Räikkönen a következő két évben a WRC-ben, valamint a NASCAR-ban is megmérettette magát, ám komoly sikereket nem ért el. A ’Jégember’ két év kihagyás után a Lotus színeiben tért vissza a száguldó cirkuszba.

Az arany-fekete autóban 2007 világbajnoka másodvirágzását élte, ami egy újabb Ferraris szerződést jelentett számára. Bár a második együttműködés öt évig tartott, a finn csak egy futamgyőzelmet szerzett ez idő alatt.

Räikkönennek 2018 végén át kellett adnia helyét a csapat feltörekvő tehetségének, Charles Leclercnek. Az immár 41 éves világbajnok az Alfa Romeo színeiben továbbra is a mezőny tagja, a Ferrari pedig továbbra is arra vár, hogy ne Kimi Räikkönennek hívják utolsó F1-es világbajnokát…

Tovább fejleszt a Ferrari 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Russell elkezdett ülést keresni - sajtóhír
Előző cikk

Russell elkezdett ülést keresni - sajtóhír

Következő cikk

Marko: Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha a VB-ért akarunk harcolni!

Marko: Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ha a VB-ért akarunk harcolni!
Hozzászólások betöltése