13 éve, hogy Alonso utoljára (?) bajnok lett: Schumacher utolsó ferraris futama

Napra pontosan 13 éve, hogy Fernando Alonso megvédte az első bajnoki címét és újra bajnok lett a Forma-1-ben. Lehetséges, hogy ennél több címe már nem lesz a spanyolnak a királykategóriában.

Fernando Alonso, Michael Schumacher

Sutton Images

Fernando Alonso pillanatnyilag 32 győzelemnél, 97 dobogós helyezésnél és 22 rajtelsőségnél jár. Ennek ellenére csupán 2 világbajnoki cím szerepel a neve mellett, és tekintve a jelenlegi helyzetét, sokkal nagyobb az esély arra, hogy mindez így is marad, hiszen tavaly év végén elhagyta a szériát, bár legutóbb is azt mondta, nem zárja ki a 2021-es visszatérését, amikor a szabályok teljesen átalakulnak, és lehetnek szabad helyek a Mercedesnél, a Ferrarinál, valamint a Red Bullnál.

Még több F1 hír:

Alonso nem a legszerencsésebb jegyben született világbajnokok közül való, hiszen 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is az utolsó pillanatokban bukta el a bajnokságot. 2007-ben a McLarennel, addig 2010-ben, valamint 2012-ben a Ferrarival járt szerencsétlenül. Mindhárom évben ott volt a lehetőség, de ilyen-olyan okok miatt rendre más lett a befutó: 2007-ben Kimi Räikkönen, 2010-ben és 2012-ben Sebastian Vettel. 

Drámai helyzetek ide, vagy oda, Fernando továbbra is az egyik legjobb maradt, és hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre tanúbizonyságot tesz erről. 2006-ban ezen a bizonyos napon azonban igencsak boldog lehetett, hiszen a Renault színeiben sikerült megvédenie a címét, amire nagyon készült és mindent ennek áldozott, a szabadidejében is. 

A Brazil Nagydíj időmérő edzésén Felipe Massa volt a leggyorsabb a Ferrarival. A brazil több mint 0,6 másodpercet vert Kimi Räikkönenre, aki második lett a McLarennel. A finn akkor még nem sejthette, hogy a következő évben már bajnok lesz, csak épp a Ferrarival. A harmadik leggyorsabb időt pedig Jarno Trulli futotta a Renault-val. A spanyol világbajnok csapattársa csak 4. lett, közel 9 tizedmásodperces hátránnyal.

A versenyen is Massa volt a leggyorsabb, aki mögött közvetlen Alonso zárt. A dobogó harmadik fokára Jenson Button állhatott fel a Hondával. A pontszerzők között végzett még Schumacher, Räikkönen, Fisichella, Barrichello és de la Rosa. Érdekesség, hogy ez volt Scumacher utolsó versenye a Ferrarival. 

Podium: second place Fernando Alonso, Renault F1 Team, Race winner Felipe Massa, Ferrari, third plac

Podium: second place Fernando Alonso, Renault F1 Team, Race winner Felipe Massa, Ferrari, third plac

Fotó készítője: Sutton Images

A mindent eldöntő Brazil Nagydíj előtt Schumacher és Alonso között 10 pont volt a differencia a spanyol javára. Azzal, hogy a német a hétvégét megelőző Japán GP-n kiesett, mondhatni lehetetlen helyzetbe került. Akkoriban még csak 10 pontot adtak a győzelemért, és az első 8 helyezett kapott világbajnoki egységet.

A Forma-1-ben a 2006-os szezonban debütáltak a V8-as, 2,4 literes motorok. A francia istálló gépe a 18 futamból 8 győzelmet (7-et Alonso, 1-et pedig Fisichella révén) és 7 pole-pozíciót szállított. Máig ez a Renault utolsó egyéni és konstruktőri címe a száguldó cirkuszban. Ugyanez igaz Alonsóra, akinek ezen kívül még három nagy lehetősége volt a címre, de azokkal nem tudott élni. 

Érdekességek:
ez volt a Forma-1 történetének 768. nagydíja
ez volt Massa 3. rajtelsősége
ez volt a Ferrari 186. rajtelsősége
a verseny átlagsebessége 219.474 km/óra volt
ezen a napon lett kétszeres bajnok Alonso
ez volt Massa második győzelme
ezen a napon lett bajnok a Renault
ez volt a Ferrari 192. győzelme
ez volt Schumacher utolsó versenye a Ferrarival

Podium: champagne for Fernando Alonso
Podium: champagne for Fernando Alonso
Podium: champagne for Fernando Alonso
Podium: champagne for Fernando Alonso
Podium: champagne for Felipe Massa, Fernando Alonso and Jenson Button
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates with Renault F1 team members
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates with Renault F1 team members
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates with Renault F1 team members
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates with Renault F1 team members
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates with Flavio Briatore
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates
2006 F1 World Champion Fernando Alonso celebrates
15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc, a tökéletes Ferrari-pilóta?
Következő cikk Mindhárom nap leszakadhat az ég a Mexikói Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország