113 futam óta nem nyert a Williams a Forma-1-ben: mélyrepülés

Sir Frank Williams istállója egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedhet a Forma-1-ben, miközben 2018-ban két, egyértelműen fizetős versenyzővel állhatnak rajthoz.

A Williams minden idők legsikeresebb privát istállója a királykategóriának. A csapat az 1975-ös argentin futamon mutatkozott be az F1-ben, és túl sokat nem kellett várniuk arra, hogy felérjenek a csúcsra, hiszen 1980-ban már mindkét címet behúzták Alan Jones vezetésével. A konstruktőri címet még 1981-ben, 1986-ban, 1987-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1996-ban és 1997-ben szerezték meg. Jones mellett Keke Rosberg, Nelson Piquet, Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill és legutóbb Jacques Villeneuve lett bajnok a legendás csapattal.

A Williams már több mint 700 versenyhétvégén vett részt, miközben 114 győzelem, 128 rajtelsőség, 133 leggyorsabb kör, 312 dobogós helyezés és 3533 pont áll a neve mellett. Ez a 42 szezon összességében sikeresnek mondható, de az tény, hogy a csapat 113 futam óta nyeretlen, ami igencsak fájdalmas lehet számukra. Legutóbb ez a 2012-es Spanyol Nagydíjon sikerült nekik Pastor Maldonadóval. Az azt megelőző győzelmük pedig 2004-ben volt Brazíliában Juan Pablo Montoyával.

A csapat a 2014-es turbóérát nagyon jól kezdte, köszönhetően a Mercedes bivalyerős csomagjának, de az elmúlt években egyre lejjebb és lejjebb csúsztak. 2016-ban és 2017-ben is csak az ötödik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban. A 2018-as idény újabb mélypontokat hozhat, hiszen Lance Stroll továbbra sem bizonyított, és a kanadai mellé valószínűleg nem Robert Kubicát szerződtetik, hanem egy másik fizetős versenyzőt, Sergej Sirotkint. Ez pedig erősen jelzi azt, hogy a Williamsnek mennyire szüksége van a pénzre, független attól, hogy Stroll mögött milliárdok vannak az édesapja által.

A 75 esztendős Williams, aki a súlyos balesete miatt 1986 óta kerekesszékből irányít, aggódhat, mert jövőre a Renault és a McLaren is megérkezhet eléjük, ami újabb pénzkiesést jelenthet számukra.

A Williams jó alapot jelenthetne egy gyártó számára, de Frank soha nem akart megválni az istállójától, ugyanakkor hamarosan eljöhet az a nap, amikor a vezetőségnek meg kell fontolnia az opciót, hiszen ezt a mélyrepülést minden bizonnyal nem bírná ki a gárda.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll , Sergey Sirotkin
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek