1040 kört tesztelt a Mercedes, a McLaren még 600-at sem

Íme egy látványosabb statisztika a 2018-as téli tesztsorozatról, benne a megtett kilométerekkel, és körszámokkal.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W09

Fotót készítette: Sutton Images

A Forma-1 mezőnye az elmúlt két hétben Barcelonában tesztelt, készülvén a 2018-as szezonra. Az első négy napban nagyon nehezek voltak a körülmények a hideg időjárás miatt, de az utolsó teszthét már sokkal jobban alakult a mezőny számára ebből a szempontból.

Az összesített táblázat szerint a Mercedes tette meg a legtöbb kilométert, és ezzel együtt a legtöbb kört is a téli teszten. Ez közel 16 versenytávnak felel meg. Csak összehasonlításképp pillantsunk rá az utolsó helyre, ahol a McLarent találjuk mindössze 599 körrel és valamivel több, mint 9 versenytávval.

A második helyen a Ferrari zárt, nem sokkal elmaradva a címvédő impozáns statisztikai mutatójától. Az olaszok is több, mint 14 versenytávot abszolváltak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Toro Rosso és a Honda párosa állhatott fel, akik 822 kört, és 3826 kilométert teszteltek az Ausztrál Nagydíj előtt. Ez egyfajta dimenzióugrás a japánok számára, akik nagyon elégedettek lehetnek.

A TOP-5-ben találjuk még a Williamst és a Renault gyári istállóját. Ez a 819 és 795 kör sem mondható kevésnek, de a Sauber, valamint a Red Bull is közel zárt hozzájuk. A „bikáktól” valamivel több kilométert vártunk, akárcsak a Force Indiától, mely csak a Haast, és a McLarent előzte meg. Az amerikai istálló kicsit kilóg a sorból, mert ugyan nem mentek sokat, nagyon biztatóak voltak az etapjaik.

Megtett kilométerek a két téli teszten

Csapat

 

 

1-4. nap

 

5. nap

 

6. nap

  

7. nap


8. nap

Összes kör

Összes kilométer

 

(1 nagydíj = 307 km)

Mercedes   306 kör 177 175 181 201 1040 4841,20 15,76
Ferrari   298 171 115 188 157 929 4324,50 14,08

Toro Rosso
  324 54 119 169 156 822 3826,41 12,46
Williams   276 128 143 140 132 819 3812,45 12,41
Renault   273 139 190 148 45 795 3700,73 12,05
Sauber   283 120 160 148 75 786 3658,83 11,91
Red Bull   209 130 165 187 92 783 3644,87 11,87
Force India   166 93 130 159 163 711 3309,71 10,78
Haas   187 96 78 153 181 695 3235,23 10,53
McLaren   260 38 57 151 93 599 2788,35 9,08

Motorgyártók és a megtett kilométerek

 

Motorgyártók

 
1-4. nap

 

5. nap

 

6. nap

 

7. nap

 

8. nap

 

Összes kör


Összes kilométer

 

(1 nagydíj = 307 km)

 Mercedes
(Mercedes/Force India/Williams)
  748 398 448 480 496 2570 11'963,3 38,96
 Ferrari
(Ferrari/Haas/Sauber)
  768 387 353 489 413 2410 11'218,5 36,53
 Renault
(Renault/Red Bull/McLaren)
  742 307 412 486 230 2177 10'133,9 33
 Honda
(Toro Rosso)
  324 54 119 169 156 822 3826,41 12,46

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Adatanomália” szólt közbe a Toro Rossónak és a Hondának
Következő cikk Szirotkin sima, Stroll macerásabb napot zárt a Williamsnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország