10 éve, hogy Massa megkapta a legendássá vált rádióüzenetet a Ferraritól Alonso miatt

Egy rádióüzenet, amit soha nem feledünk el, és valószínűleg Felipe Massa sem, aki akkoriban Fernando Alonso csapattársa volt a Ferrarinál. Egy üzenet, ami a brazil rajongóinak is fájó volt.

Felipe Massa, Ferrari F10 leads Fernando Alonso, Ferrari F10

Sutton Images

A Német Nagydíj kapcsán mindenki jól emlékezhet a 2010-es eseményre. A megritkított vonalvezetésű Hockenheim időmérő edzésén Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az Adrian Newey tervezte rakétával.

Még több F1 hír:

A német pilóta minimális különbséggel végzett Fernando Alonso előtt a Q3-ban, ami egy izgalmas futamot vetítettelőre. A harmadik helyre Felipe Massa ért oda a másik Ferrarival. A brazil versenyező ideje azonban már jelentősen elmaradt a riválisokhoz képest.

A TOP-5-ben végzett még Webber a Red Bullal, és Button a McLarennel, közvetlen Hamilton (McLaren) és Kubica (Renault) előtt. A TOP-10-ben rajtuk kívül Barrichello (Williams), Rosberg (Mercedes) és Hülkenberg (Williams) voltak ott, addig  Schumacher csak a 11. helyen fejezte be az időmérőt.

A 67 körös futam Alonso sikerét hozta Massa és Vettel előtt. A világbajnok közel 4,2 másodperccel ért célba a brazil előtt, míg Vettel 5.1 másodpercet kapott. Pontszerző volt még Hamilton, Button, Webber, Kubica, Rosberg, Schumacher és Petrov.

A nagydíj után Hamilton 157 pontos volt, majd Button érkezett 143 egységgel a 136 pontos Webber és Vettel előtt. Alonso ekkor még csak 123 pontot számolt. A McLaren kerek 300 ponttal várta a folytatást a 272 pontos Red Bull és a 208 világbajnoki pontnál állt Ferrari előtt.

 

Rob Smedley, Felipe Massa versenymérnöke a futamon egy olyan rádióüzenetet adott a pilótájának, ami hamar legendássá vált, és ezzel együtt igen komoly vitát váltott ki, különösen a rajongók körében.

„Rendben, szóval… Fernando gyorsabb, mint te. Meg tudod erősíteni, hogy vetted az üzenetet?” – hangzott el a „finom” csapatutasítás. Sokan akkor azt mondták, hogy ezzel egy győzelmet vettek Massától, de a bajnoki harc szempontjából Alonsónak kedveztek, akinek minden egyes pontra szüksége volt. 

A bizonyos nap, ami Massa életébe is kerülhetett volna a Hungaroringen

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Volt egy F1-es pálya, ami idén kész lett volna 12 futamot rendezni!
Következő cikk Imola: a rajongók „igazi szenvedéllyel” éreznek a történelmi pályák iránt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország