1 milliárd forint messze nem elég ahhoz, hogy készen állj a Forma-1-re

A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher mesélt a juniorsorozatok költségeiről, amelyből kiderült, 1 milliárd forint messze nem elég ahhoz, hogy valaki eljusson az F1 kapujába.

David Schumacher, Trident

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Egyre csak nőnek a versenyzés költségei: nemrég Sebastian Vettel is arról nyilatkozott, hogy ma már nem biztos, hogy eljutna el a Forma-1-ig, rajta kívül pedig Ralf Schumacher is megszólalt ebben a témában.

A 6 Forma-1-es futamgyőzelemig jutó német pilóta közelről látja, milyen összegekre van szükség az ülések megszerzéséhez a különböző kategóriákban, hiszen a fia, David Schumacher 2020-ban és 2021-ben teljes szezont futott az FIA F3-as bajnokságban, idén pedig két fordulóban állt rajthoz.

Még több F1 hír:

Ralf a Motorsport-Total.com-nak nyilatkozott arról, hogy szerinte 13-15 millió euró, átszámítva 5,2-6 milliárd forint szükséges ahhoz, hogy egy versenyző nulláról eljusson a Forma-1 kapujáig.

A német ex-F1-es elmondása szerint a nemzetközi gokartozás költsége bőven hatszámjegyű összeg euróban minden évben, a következő logikus lépés a Forma-4, ami extra tesztnapok nélkül 300-320 ezer eurónál (120-130 millió forint) kezdődik, és nem foglalja magában a kocsi sérüléseinek költségeit sem.

Az FIA F3-as sorozatban Schumacher szerint a gyengébb csapatoknál már 1 millió euró alatt lehet szerezni ülést, de átlagosan körülbelül 1,3 millió eurót (527 millió forint) kell fizetni egy helyért, David ülése is ennyibe került, de egyes csapatok, mint például a Prema ennél jóval többet is elkérhet.

A Forma-2 ennél sokkal költségesebb, vannak olyan csapatok, amelyek valamivel 2 millió euró alatt kínálnak egy ülést, de a „drágább” ülések már közel 3 millió euróba (1,2 milliárd forint) kerülnek.

Váratlan helyen kaphat ülést Ricciardo 2023-ra - sajtóhír

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két szempontból is nehéz dolga lesz az új F1-es gyártóknak 2026-ban
Következő cikk Binotto szerint ez hiányzik ahhoz, hogy nyerjen a Ferrari

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország