BRÉKING

1 másodpercet gyorsult körönként az új Ferrari a tavalyihoz képest: Vettel jó helyre ment?

A legfrissebb jelentések szerint a Scuderia Ferrari egy nagyobb lépést tett meg előre a tavalyi évhez képest, ami számokban is komolyan mérhető.

Az F14-T egy igen gyenge konstrukció volt, amivel gyakorlatilag csak Fernando Alonso tudott valamit elérni, míg Kimi Räikkönen rengeteget küszködött a volán mögött. Időközben Maranello szinte teljesen kicserélődött, miközben két csapatfőnök és az elnök, Luca di Montezemolo is távozott.

És akkor még nem beszéltünk Alonso, a vezető tervező, a technikai főnök, a motorfőnök és a más vezető beosztásban dolgozott mérnökök távozásáról.

Vasárnap és hétfőn Jerezben a Ferrari Sebsatian Vettel vezetésével a leggyorsabb tudott lenni, ami még alapjában véve nem jelentene túl sokat, mivel ezek csak téli tesztek és még mindig az elején járunk a dolgoknak.

Az új szerkezet és fejlesztések végre valahára meghozhatják az igazi áttörést a Ferrarinál, amire a rajongók már évek óta várnak. A 2015-ös esztendő egy átmeneti év lehet, és jövőre az olaszok ismét nagyon nagy esélyesei lehetnek a címnek.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A La Repubblica jelentése szerint a Ferrari mérnökei eddig körönként 8 tizedmásodperces különbséget fedeztek fel a tavalyi és az idei autó között, hála az új kasztninak és a motoros frissítéseknek. Ez jó hír jelenthet, mivel a csomagból még messze nem hozták ki a maximumot és újabb fejlesztéseket fognak bevetni.

Természetesen a rivális Mercedesről, a Red Bullról és a McLarenről sem feledkezhetünk meg, miközben ott van a Williams, és később talán a Lotus is csatlakozik, akik ugyancsak fejlődni fognak.

Az irány azonban jó a Ferrarinál és jelenleg ennél nincs fontosabb.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képgaléria az új Lotusról: Pályán az E23
Következő cikk F1 2015: Mercedes W05 Vs. Mercedes W06 – videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország