1 hét múlva újra Forma-1: véget ér a nyári szünet

7 nap múlva ilyenkor már a rajtot fogjuk várni Spa-Francorchampsban, amivel egyúttal a nagy várakozás is véget ér.

Fotót készítette: XPB Images

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

A Forma-1 mezőnye hetekkel ezelőtt a Magyar Nagydíjat követően elment a megérdemelt nyári szünetére, de voltak, akik a Hungaroringen maradtak a hivatalos tesztnapok miatt.

A pilóták mellett a csapatagoknak is szükségük volt arra, hogy egy kicsit távol legyenek a motorsporttól és feltöltődjenek, hiszen most egy újabb nagyon komoly hajtás következik. A kategória hamarosan elhagyja Európát, de még mielőtt ez megtörténne, két legendás pályán fognak versenyezni a versenyzők.

A következő hétvégén a Belga Nagydíj kerül megrendezésre, mely az egyik legjobb helyszíne a naptárnak: fantasztikus hangulat, remek pálya, változatos időjárás… Spa-ban sok kérdésre választ kaphatunk, többek között arra is, hogy a Ferrari magyar erődemonstrációja mennyire volt reális, vagy sem, mivel a belga aszfaltcsík papíron Mercedes-dominanciát ígér.

Ennek kapcsán és egyúttal a hangolódás jegyében idézzük fel a tavalyi rajtelsőséget érő kört, ami Nico Rosberg és a Mercedes nevéhez fűződik. A német világbajnok azóta már nincs a Forma-1-ben, de Lewis Hamilton és Valtteri Bottas még jó eséllyel pályázhat az első helyre.

A HIVATALOS VIDEÓ ELÉRÉSHEZ KATTINTS ERRE A LINKRE!

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas Amerikában tervezi bevetni az idei utolsó fejlesztéseit
Következő cikk F1 2017: Button amatőr hibája mindent visz idén?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország