BRÉKING

059/3 néven fut a Ferrari 2014-es turbója: nem egy szúnyog zümmögése

Az olasz sajtó egyöntetűen állítja, hogy már most szépen szól a Ferrari 1.6 literes turbója, és még jobb lesz, ha pályára gurulnak vele. A Scuderia 3D prezentáció keretében mutatta be az egységet Maranellóban.

Bernie Ecclestone korábban úgy nyilatkozott, attól tart, hogy a V6-os turbók nagyon sokat elvesznek majd a Forma-1 vonzerejéből, köszönhetően a szegényes hangzásnak. Az omnicorse szerint szó sincs erről. A Ferrari egy 3D prezentációval mutatta be a motort, így csalódnia kellett annak, aki az igazi erőforrásra számított. Az említett lap szerint a motor „teljes hangzással bír, versenymotor” benyomását kelti. „Határozottan nem a V8-as motor üvöltése, mely 18 ezres fordulaton dolgozik, de nem is ’egy szúnyog zümmögése’, amit más esetekben hallottunk még a nyáron”- írja a lap, utalva a Mercedes és a Renault hangjára.

A Ferrari bemutatta a motorhangot egy felvétel segítségével, és Luca Marmorini, a motorrészleg vezetője a következőket mondta.

„Ne felejtsük el, hogy ez még csak a tesztpadon rögzített hangja az 1.6 literes motornak, és a turbó segít visszafogni a V6-os muzikalitását”- kezdte Marmorini. „Azt sem árt megjegyezni, hogy a felvétel, amit a prezentáción hallottak, a teljes hang mindössze 70 százalékát érte el, mivel bizonyos frekvenciák ki lettek vágva belőle”- hangsúlyozta. „Amint kikerül a laboratóriumból, ami egy kicsit süketszobára hasonlít, még teljesebb lesz a hangja”- jegyezte meg. Marmorini szerint a második elektromos motor alkalmazása adhatja a legnagyobb mozgásteret a gyártóknak: az amelyik a turbóhoz csatlakozik. „A csapatok fognak választani, hogy több energia visszanyerésére vagy a turbó hajtására használják fel.”

A motor kódjára is van magyarázat. A 056-ot a legutóbbi V8-as kapta, amit idén használtak. A 057 egy másik fejlesztésnek járt , amivel végül leálltak, köszönhetően a 2007-es „szabályfagyasztásnak”. A 058-at pedig az a négyhengeres viselte, melyet még a V6-osok helyett akart bevezetni az FIA, de végük a csapatok leszavazták. A /3 a harmadik evolúciós szintet jelöli.

A turbófeltöltő a motor hátulján kapott helyet, a KERS a váltó bal oldalához csatlakozik, míg a nagy akkumulátor a motor elején van.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sauber: Gutierrez lesz Sutil csapattársa 2014-ben! Mégsem kap ülést az orosz „szuper-tehetség”
Következő cikk Már nem a Toyota, hanem a Sauber segít a Ferrari új szélcsatornájában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország