BRÉKING

0.3 PSI olyan, mintha fél kilóval könnyebb lett volna a Mercedes

Az FIA és a Pirelli csak egymásra mutogathat a tegnapi bizonytalanság miatt, egyértelmű mérési folyamatra és jobb kommunikációra van szükség közöttük, hogy ne forduljon elő olyan, mint amit Monzában láthattunk. A Mercedes AMG és Toto Wolff ott segít, ahol csak tud.

Az FIA a két Mercedes és a két Ferrari esetében mérte meg a nyomást a rajtrácson, az ötperces szignál elhangzása után. Ez szokatlan eljárás, maga Wolff is elismerte, eddig nem volt precedens ilyenre. A Mercedes bal hátsója nem volt rendben, Hamiltonnál 0.3 PSI, Rosbergnél 1.1 PSI hiányzott a Pirelli által kiszabott 19.5 PSI-hez képest. Miután Rosberg feladta a versenyt, Hamilton 40. futamgyőzelme volt veszélyben.

Hamilton szerint a 0.3 PSI nincs hatással a teljesítményre, Wolff is azzal védekezett, hogy senki sem akarná szándékosan csökkenteni a nyomást egyetlen kerékben. Az auto motor und sport szerint a 0.3 PSI olyan, mintha az autó fél kilóval könnyebb lett volna. Az FIA indoklása szerint ugyan a keréknyomás tényleg alacsonyabb volt a minimumnál, a csapat mégsem hibás, nem vétettek, mert az abroncsok felszerelésekor minden rendben volt az értékekkel.

Robin Räikkönen és Minttu:) fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Monday, 7 September 2015

A Pirelli szerint még 8 perccel a rajt előtt is minden stimmelt. Amint a gumipaplanokat lecsatolták az áramforrásról, csökkent a hőmérséklet a kerekekben, ahogy a nyomás is. „Ez normális. Mire az autók felállnak a rajthoz, 16 PSI-ig csökken, majd utána egész gyorsan visszaáll a megkövetelt tartományba”- idézték az FIA egyik emberét.

Ott csúszott hiba a rendszerbe, hogy a Pirelli nem közölte az FIA-val, a rajt előtt pontosan mikor kell rendben lennie a nyomásnak. Ezzel magyarázható az is, hogy a Ferrariknál minden szabályos volt, ugyanis az olasz csapat később áramtalanította a paplanokat, így kisebb mértékben csökkent a nyomás, mire felbukkant Jo Bauer a mérőműszerrel.

A Mercedes mellett szólt az is, hogy a futam alatt végig rendben volt a nyomás, a hátsó abroncsok esetében sosem esett 20.5 PSI alá. A Pirelli és az FIA rosszul kommunikált egymással, a jövőben pedig meg kell határozni, hogy mikor is kell stimmelnie a nyomásnak, milyen procedúrát alkalmaznak.

A Mercedes természetesen segít a folyamat kialakításában, és Wolff azt is elmondta, annak nem lenne értelme, hogy folyamatosan paplanban legyenek a gumik a rajt előtt.

„Ha nem kötnéd le a paplanokat a generátorról, akkor négy generátorra lenne szükség minden autó mögött. Mindenhol kábelek lennének. Szóval az a normális procedúra, hogy akkor tartod melegen az abroncsokat, amikor felteszed őket az autóra”- mondta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone szerint Hamilton átesett a ló túloldalára: Lewis túl messzire ment…
Következő cikk A Renault írásban akar garanciát Ecclestone-tól arról, hogy rendesen tejelnek nekik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország