„Verstappen Ayrton Senna szerepét vette át a modern F1-ben”

Jo Ramírez, a Forma-1 egyik kiemelkedő személyisége szerint Max Verstappen Ayrton Senna szerepében tetszeleg a modern kori Forma-1-ben. A szakember Fernando Alonso „csodás” manőveréről is csak áradozni tudott.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 1st position, Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, and Sergio Perez, Red Bull Racing, 2nd position, celebrate on the podium

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Jo Ramírez 1960 és 2001 között a Forma-1 vérkeringésében töltött be fontos szerepet, így számos sztár felemelkedését és bukását is testközelből láthatta. A McLaren egykori koordinátora, aki Prost és Senna párharcát is követte, Alonso kiemelkedő teljesítményét emelte ki Bahreinből, amelynek levét Hamilton itta meg - tette mindezt az AS hasábjain.

„Fantasztikus párharc volt két klasszis között. Fernando megelőzte őt, Lewis visszanyerte a pozícióját, a spanyol pedig megtalálta a módját, hogy ismét megelőzze őt, méghozzá hihetetlen módon. Szerintem elképesztő volt. Ezek a manőverek teszik naggyá ezt a sportot.”

Ramírez azonban nemcsak Alonso szerepét emelte ki, hanem a Verstappen-jelenséget is, hiszen a hollandot olyan tehetségesnek tartja, mint amilyen versenyzői képességekkel annak idején Ayrton Senna is meg volt áldva.

„Ez az ember nagyon jó. Ayrton Senna szerepét vette át a modern F1-ben, és azzal az autóval, azzal a csapattal és Adrian Neweyval szinte megállíthatatlan” – vélekedik a Forma-1 egyik kiemelkedő alakja az AS-nek.

A fogadóirodák hasonlóképpen gondolkodnak Verstappenről, mint Ramírez, hiszen a hollandot tartják a favoritnak, míg Alonso a 2. helyen szerepel a listán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Coulthard: Binotto mérnök volt, Arrivabene pedig marketinges...
Következő cikk Hülkenberg: Nehéz volt a pálya szélén állni és nézni...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország