„Toto Wolff sokkal profibb, mint Christian Horner”

Az egykori Forma-1-es pilóta, Christijan Albers szerint Toto Wolff sokkal higgadtabban teszi a dolgát, mint Christian Horner, ezért úgy gondolja, hogy a Mercedes csapatvezetője a profibb kettejük közül.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Az idei szezonban nem csak Lewis Hamilton és Max Verstappen között alakult ki ádáz harc, hiszen Toto Wolff és Christian Horner között is gyakorta kialakulnak kemény szópárbajok. A szezon vége felé járva egyre inkább úgy tűnik, hogy a Red Bull nem bírja idegekkel a harcot pályán kívül, legalábbis néhányan erre a következtetésre jutottak.

A két rivális csapatfőnök közül Albers szerint Wolff jobban kezelte a dolgokat. „Ez elég vicces volt, nem igaz? Szerettem őket együtt” – viccelődött a holland a De Telegraafnak, arra utalva, hogy a katari sajtótájékoztatón egymás mellett ültek.

„Nem vagyok Toto-rajongó, nem vagyok Horner-rajongó, de azt kell mondanom, hogy Toto jobban kezeli a dolgot, sokkal profibb” – tette hozzá az egykori F1-es, aki azzal támasztotta alá a véleményét, hogy Horner túlságosan érzelmes a kamerák előtt.

Még több F1 hír:

Mint ismert, a Red Bull csapatfőnöke kikelt magából, mikor Verstappent a Katari Nagydíj előtt megbüntették azért, mert figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlós jelzést az időmérő edzésen. Horner az egyik pályabírót okolta a történésekért.

„Ez is, illetve az, hogy Toto tényleg megkérdezi a mérnökeit, hogy hogyan és mit csinálnak. Jobban benne van a technikai dolgokban, mint Horner. Hornernek fogalma sincs róla. Az a baj, hogy nem mélyül el a dologban. Azt látod, hogy Horner nem kérdez többet a mérnökeitől, amikor a technikáról van szó.”

Binottónak igazából már elég volt ebből a szezonból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Kétezer embert képviselek a pályán, nekem kell lennem az okosabbnak
Következő cikk Prostot arról kérdezték, hogy szerinte ki nyeri a 2021-es szezont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország