„Miután megnyerte az első futamát, hatalmas változást tapasztaltunk a hozzáállásában”

Az AlphaTauri fejlesztését irányító Jonathan Eddolls szerint hatalmas fordulópont volt Pierre Gasly karrierjében az a bizonyos monzai futamgyőzelem. A szakember úgy gondolja, hogy a francia most már bárhol megállja a helyét.

Piere Gasly, Esteban Ocon, Alpine

Alpine

Érdekes párharcra van kilátás az Alpinealakulatánál, mivel a francia székhelyű istálló két francia pilótával áll rajthoz a 2023-as idényben. Gasly és Ocon nem igazán szívlelték egymást a múltban, ráadásul utóbbinak Alonsóval is meggyűlt a baja az elmúlt szezonban.

Gasly az utóbbi időben ugyanakkor sokkal jobb teljesítményre volt képes az AlphaTaurinál, ahol nagyon barátságos környezetben készülhetett a versenyhétvégékre. A kérdés tehát az, hogyan fog változni a francai teljesítménye, ha a körülmények nem lesznek majd ideálisak.

„A kezdetekben egy kis időbe telik majd, amíg megszokja” – jelentette ki az AlphaTauri szakembere Gasly beilleszkedésével kapcsolatban a The Race-nek. „Mi csapatként nagyon kedvesek vagyunk a versenyzőinkkel, általában nem vagyunk olyan szigorúak.”

„Nem tudom, milyen lesz ott. Mindkét alkalommal, amikor velünk vezetett, ez a barátságos hozzáállás jól működött, hogy növelje az önbizalmát. Amint megnyerte az első futamát, hatalmas változást tapasztaltunk a hozzáállásában, az önbizalmában, a motivációjában, abban, ahogyan átvette a vezető szerepet és előrevitte a csapatot.”

Még több F1 hír:

Az Alpine idén a 100 futamos tervével a futamgyőzelmet célozza meg, azonban nem lesz könnyű dolguk, ha egyáltalán a középmezőnyből ki akarnak törni, minek után az Aston Martin komoly fejlesztésekkel készült idénre.

„Miután láttam nála ezt a változást, nem hiszem, hogy gondjai legyenek egy másik csapatnál” – folytatta Eddolls. „Megvan az önbizalma, nagyszerű vezetői képességei vannak, kiemelkedő motivációval rendelkezik, és már nincs szüksége arra a bizonyos baráti környezetre.”

„Úgy gondolom, hogy most már mehet bárhova, önmaga lehet, és egyből képes lehet vezetni egy csapatot. Pontosan illeszkedik az alakulatba.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher birtokába vette a Mercedest
Következő cikk Vasseur: nincs sok különbség a Sauber és a Ferrari között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország