Élő közvetítés
Forma-1 Osztrák Nagydíj

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Osztrák Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Osztrák Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)

Kövessétek velünk élőben az Osztrák Nagydíjat!

Szerző: Dávid Egri

Státusz: Megállítva

Verstappen mögött szorosan ott vannak a McLarenek, így a 24 körös rövidített futam mindenképpen izgalmasnak ígérkezik. Ne maradjatok le semmiről, tartsatok akkor is velünk. Köszönjük a figyelmet!

Holnap délben rajtol majd el a sprintverseny, amelynek tehát az előbb látott sorrendben vághat majd neki a mezőny.

Leclerc nagyon mérges az időmérős hiba miatt. Valami technikai probléma lépett fel nála.

A végén egyébként 1:04,686-os köridő született, Norris ennél egy tizeddel tudott rosszabbat, míg a többiek lemaradása már egészen nagy.

Az utóbbi hétvégékhez hasonlóan tehát folytatódni látszik a Verstappen-Norris párharc. Újra a McLaren tűnik Verstappen legnagyobb kihívójának.

Perez csak a hetedik, őt a két Alpine követi, míg Leclerc ugye nem tudott mért kört futni valamilyen probléma miatt.

A harmadik helyen végül Piastri zár, majd jön Russell, Sainz és Hamilton.

Verstappen a legvégén megveri Norrist és ezzel övé a sprintpole. A holland elképesztő időt futott.

Leclerc lekéste a körét, így ő lesz a tizedik minden bizonnyal. Russell megveri Hamiltont.

Hamilton jó első szektorral kezd, de aztán hibázik a 3-as kanyarnál.

Leclerc félreáll a bokszutca végén, de aztán újraindul. Lehet, hogy nem fog felérni a gyorskörre.

Két perc van már csak hátra, és most jönnek az autók a pályára. Először a Mercedesek jönnek.

Vajon le tudja valaki győzni Verstappent? Több kihívója is lehet a hollandnak. A pole-hoz szinte tökéletes körre lesz szükség, mert annyira kicsik a különbségek.

Már négy percnél is kevesebb van vissza, tehát tényleg mindenkinek csak egyetlen mért köre lesz.

Az idő már telik, de még mindenki a garázsban. A lágyakkal nyilván csak egy mért kör lesz teljesíthető.

Elindult az időmérő utolsó szakasza. Jönnek a lágy Pirellik, ami azért változtathat kicsit a sorrenden. Verstappen autójának hátuljánál eközben némi szerelés folyik. A holland a gyorsköre során kicsit szélesre futott a 7-es kanyarban.

Tíz pilóta maradt tehát. A sprintpole-ért a két Red Bull, a két Mercedes, a két Ferrrari, a két McLaren és a két Alpine fog harcolni.

Újra a két Alpine tud bejutni a top 10-be, ami azt mutatja, hogy Barcelona után egyelőre Ausztriában is erősek.

A végén még Magnussen megveri a két Astont, így övé a 11. hely, de mivel már senki nincs mért körön, így megvannak a továbbjutók.

Lassan lejár a tíz perc. Most Ocon a kilencedik és Stroll a tizedik.

Az első nyolcas továbbjutása elég biztosnak tűnik, így igazából csak két kiadó hely maradt az SQ3-ra.

Már csak bő három perc van vissza, és most jön a mezőny másik fele.

Egyértelműen szoros a küzdelem. Egyelőre Verstappen tűnik a legjobbnak, de a Mercedesek is lila szektorokat futottak, és a McLarent sem lehet leírni.

Egyelőre csak a négy nagycsapat pilótáinak van ideje, a többieknek csak egy friss közepes szett maradt, így nekik vélhetően csak egy normális körük lesz.

Russell a második, majd jön Piastri, a két Ferrari és Hamilton. Norris csak a hetedik jelenleg.

Jönnek az első mért körök a második időmérős szakaszban. Verstappen 1:05,186-ot fut, ez a hétvége eddigi legjobb köre.

Zöld zászló