ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Mexikói Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)

A hu.motorsport.com élő, szöveges közvetítése a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzéséről.

Kövessétek velünk élőben a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzését!

 

Szerző: Köles István Ákos

Összefoglaló

Státusz: Megállítva
Köszönjük a figyelmet, 21 órakor kezdődik az időmérő, tartsatok velünk akkor is!
Közben pedig leintik az edzést
Az AWS becslése szerint Verstappen időmérős tempója a leggyorsabb, de csak 1 századmásodperccel gyorsabb Pereznél
Újabb gyors körökre már nem számíthatunk, rajtgyakorlatokat végeznek néhányan
Verstappen pedig hibázott a körén, és a tapadás hiányára panaszkodott
Hamilton szomorúan vette tudomásul a csapatrádión keresztül, hogy Perez 6,5 tizeddel volt gyorsabb nála
A közönség nagy örömére Perez átveszi a vezetést: 1:17.0!
Már csak 5 perc van hátra az edzésből, nagy a forgalom a pályán
Perez a 2.: mindössze 55 ezreddel volt lassabb az első helyen álló csapattársánál
Leclerc most a 4-es kanyarnál csúszott meg, de a pályán tudta tartani az autóját
Ezúttal Norris fékezte el az 1-es kanyart, az állás az élmezőnyben pedig Verstappen, Bottas, Hamilton, Perez, Sainz, Leclerc volt
Hamilton feljön a harmadik helyre, azonban közel 7 tizedre van Verstappen idejétől
Leclerc pördült meg a 3-as kanyarnál
Verstappen tovább javít, már 1:17.2-es idő áll a neve mellett!
Bottas feljön a második helyre, szűk két tizedre Verstappentől
Pillanatnyilag Red Bull 1-2, Ferrari 3-4, aztán Ricciardo és Bottas következik
Perez 1:17.9-cel az élre áll, de csak egy kis időre, ugyanis Verstappen 1:17.5-tel átveszi a vezetést
Újabb változás az élen: Leclerc 1:18.2-t, Ricciardo 1:18.4-et ment, Hamilton pedig elfékezte az 1-es kanyart, és a füvön keresztül jött vissza a pályára
Már csak négy pilóta áll mért idő nélkül, Norris pedig Ricciardónak adott szélárnyékot - a rajtbüntetése miatt lehet, hogy az időmérőn is látni fogunk hasonlót
Most már Perez az élen, 1:18.625!
Bottas egy tizedet ver Hamiltonra, 1:18.6-tal az első, Norris pedig az 1-es kanyart fékezte el keményen, és a fűre is lefutott a kocsijával
Hamilton 1:18.7-tel az élen
Leclerc megcsúszott egy olajfolton, miközben már közel a teljes mezőny a pályán van - a Red Bullok még várnak
Norris egy 1:19.2-es idővel átveszi a vezetést, Raikkönen fél tizedre tőle második
Most már egyre több pilóta a pályán, Norris, Raikkönen és Sainz is kint
Cunoda tovább javít, 1:19.7
Lassan indul be az edzés, most megint Cunoda és Stroll van kint
Stroll visszajött a bokszba, Russell viszont a pályán, fel is jön Cunoda mögé
1:20.9 Cunodától a lágy gumikkal
Cunoda meg is futja az első mért időt, de ez még nagyon messze van a versenyképes köridőktől - közben Stroll is kijött a pályára
 
Az olaj miatt csúszik a pálya Cunoda tudósítása szerint, a többiek továbbra is a bokszban
Jelenleg egyedül Cunoda van kint a pályán, a többiek a bokszban várakoznak
Russellre váltócsere miatt vár majd 5 rajthelyes büntetés, miközben egyelőre nincs "tolakodás" a pályán
Zöld jelzés, elindult az FP3!
Az már biztos, hogy Stroll, Cunoda és Norris is teljes motorcserén esik át, így ők a mezőny végéről fognak rajtolni
Már csak pár perc az FP3 kezdetéig...
Üdvözlünk mindenkit a Mexikói Nagydíj harmadik szabadedzésének élő közvetítésében!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország