Hogyan készülnek fel a csapatok egy Extreme E-Prix egyedi kihívásaira?

Az Extreme E versenyeit különleges helyszíneken tartják, kezdve Szaúd-Arábia homokdűnéitől egészen a befagyott folyómedrekig Grönlandon. Felkészülni ezekre az eseményekre komoly kihívás elé állítja a résztvevőket ebben az elektromos tereprali-sorozatban.

Claudia Hurtgen, Mattias Ekstrom, ABT CUPRA XE

Charly Lopez / Motorsport Images

A legtöbb hagyományos versennyel vagy ralival ellentétben a csapatoknak itt nincsen korábbi tapasztalata a helyszínekről, és nem férnek hozzá adatokhoz sem. Némelyik rendező ország, mint például Grönland, pedig sosem rendezett még motorsportos versenyt. A szezonközi tesztek hiánya miatt ráadásul a résztvevők még szimulálni sem tudják a rájuk váró körülményeket.

„Ebben az első idényben elég nehéz rendesen belőni a felkészülést, mert mindannyian tanulunk, ahogy haladunk előre” – mondja Xavi Serra, a technikai fejlesztési csapat vezetője az Abt Cupra Racingnél. Serra gárdája jelenleg ötödik a pontversenyben, miután párosuk, Jutta Kleinschmidt és Mattias Ekström a második helyen értek célba az Island X-Prix-n.

„Ugyanakkor van egy futam előtti megbeszélésünk, ahol átnézzük a verseny formátumát és az ahhoz kapcsolódó módosításokat, az időbeosztást péntektől vasárnapig, az időjárási előrejelzéseket, a technikai változásokat, illetve megpróbáljuk megtippelni a pálya nehézségeit.”

Minden csapat alapként ugyanazzal az elektromos Odyssey 21-es raliautóval rendelkezik, de a szabályok engedélyt adnak némi eltérésre a karosszériát tekintve, a Cupra pedig ezt használja ki, hogy feltérképezze az újonnan érkező Tavascan elektromos SUV-ját.

Jutta Kleinschmidt, Mattias Ekstrom, ABT CUPRA XE

Jutta Kleinschmidt, Mattias Ekstrom, ABT CUPRA XE

Photo by: Charly Lopez / Motorsport Images

Miközben azonban az autókat vízi úton szállítják a világ minden pontjára a St. Helena segítségével, a sorozat pedig nem szeretne lábnyomot hagyni maga mögött a környezetben, ezért a futamok előtti tesztelés nem lehetséges.

A csapatok csak minimális információkat kapnak mindegyik verseny útvonaláról a hétvége előtt, ezzel pedig extra hangsúly kerül a helyszínre való megérkezés utáni rövid feltérképezésre.

„Mivel az autók egyik fordulóról a másikra mentek a St. Helenával, így nem volt lehetőség arra, hogy az első négy futam között teszteljünk. Az előzetes szimulációk helyett inkább igyekszünk minél több adatot elemezni a központban minden egyes fordulót követően, hogy megszilárdítsuk a tanultakat, valamint növeljük a teljesítményszintet, ahogyan halad előre a szezon” – folytatja Serra.

„Nem kapunk túl sok információt előzetesen, és amit kapunk, azt is csak az esemény előtt nem sokkal, ezért a helyszín feltérképezése kulcsfontosságú, és a lehető legfelkészültebbnek kell lennünk. A mérnököknek és a versenyzőknek koncentrálniuk kell, és minél többet kell kihozniuk a rendelkezésre álló kevés időből, amikor bejárják a pályát.”

Az Extreme E első bajnokát a december 18-a és 19-e között, az Egyesült Királyságban rendezett Jurrasic X-Prix-n fogják megkoronázni.

Jutta Kleinschmidt, Mattias Ekstrom, ABT CUPRA XE

Jutta Kleinschmidt, Mattias Ekstrom, ABT CUPRA XE

Photo by: Zak Mauger / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Következő cikk Mozgalmas és kihívásokkal teli idénynyitón van túl a Cupra Extreme E csapata

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország