BRÉKING

Pole és második hely Kiss Norbi vasárnapi mérlege a Nürburgringen

Vasárnap sem fogadta kegyeibe az időjárás a 21 versenyzőt az Eifel hegység lábánál, mivel a verseny rajtja előtt elkezdett esni az eső. A mai időmérő edzést azonban még szárazon futották és a szombathelyi pilótának a legjobb időt sikerült autóznia.

Kiss Norbert  - Nürburgring

Ez hatalmas eredmény, így az első futamon a magyar pilóta indulhatott a pole pozícióból. Mint azt írtuk, a rajtprocedúra utolsó perceiben kezdett rá újra az eső. Hatalmas volt a tülekedés a Mercedes Aréna előtti egyes kanyarban, és Norbit ollóba fogták balról és jobbról. Kiss azonban tartotta magát több kanyaron keresztül. Az egyre vizesebb pályán a célegyenesre ráfordító kanyar előtt ő is hibázott, megcsúszott és kiment a kavicságyra, ahogyan David Vrsecky is. Eközben többen megelőzték, így Norbi a negyedik helyre esett vissza.

Hatalmas munkával zárkózott fel, majd mindenkit megelőzve, csak a cseh pilóta maradt előtte, aki gyakorlatilag 100%-os hétvégét produkált. Érdemes tudni, hogy itt ilyenkor igazi kamionos fieszta van, mivel különböző versenysorozatok futamai követik egymást. Itt indul például az angol bajnokság, a BTRC egyik futama is a csatornán túlról. Sajnos az egyik brit versenyző annyi gázolajat locsolt szét, hogy még a tüchtig és precíz németek sem tudták biztonságossá varázsolni a pályát. Ennek a hétvége negyedik kamion Európa-bajnoki futama látta a kárát, mivel a vasárnapi második versenyt törölni kellett.  Norbi mai eredményével megerősítette a negyedik helyét a bajnokságban:

"Sikerült pole pozíciót futnom, ami ... komolyan mondom, régen volt ilyen, de elsírtam magam a versenyautóban. Annyira komoly dolog, hogy idejöttem ehhez a csapathoz, elkezdtük itt a dolgokat felhozni, fejlesztettünk a versenykamionon, fejlesszük a motort és most elértünk ide, hogy tényleg a Nürburgringen, ahol évekkel ezelőtt is meg kellett, hogy szenvedjek egy pole pozícióért, most sikerült ezt megfutni. Aztán pont a rajtrácson megint elkezdett esni az eső, és tudtam, hogy az Adam Lacko jönni fog. Száraz beállítással mentünk, és az első körben úgy tűnt, hogy jó a pálya, de aztán az utolsó kanyarban túl sok volt. Lementem a kavicsba, mert vizesebb volt a pálya mint amire számítottam, azt elrontottam. A bajnokság szempontjából nagyon jó volt ez a hétvége, így az összetettben elérhető közelségben van a második-harmadik hely. Adam nagyon erős, és nagyon nagy szerencséje van a sok esős versennyel, ugyanakkor jövünk mi is fel! Nagyon örülök a fejlődésnek a csapat részéről, úgyhogy minden jó! Megyünk tovább!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA ETRC: felemás napon van túl a Nürburgringen Kiss Norbi
Következő cikk Rajt-cél győzelemmel mutatkozott be Szlovákiában Kiss Norbi!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország