Kiss Norbi: Spanyolországban is nehéz versenyhétvégén vagyunk túl

Jaramában sem sikerült a legjobban a versenyhétvége Kiss Norbi számára, aki bár mindkét napon az időmérő edzésen a 3. helyet tudta megszerezni, ami bizakodásra adhatott okot, a versenyek nem jöttek ki jól. Technikai hiba és egy büntetés is pontveszteséget okozott.

Kiss Norbi: Spanyolországban is nehéz versenyhétvégén vagyunk túl

"Vártam a hétvégét, mert azt gondoltam, ez lehet az a pálya, ahol egy kicsit visszatérhetünk a szezon közepi formánkhoz, ami végül is be is jött valamennyire, hiszen szombaton is és vasárnap is a harmadik rajtkockát sikerült megszerezni, amire azért büszke vagyok, de a versenyek sajnos nem sikerültek jól. A rajtoknál bajba kerültem, pozíciót vesztettem, majd még a nap végén a szombati 4. pozíciómat is elvették egy koccanás miatt, amit egyáltalán nem érzek igazságosnak, de sajnos el kell fogadni. Ezzel sajnos 8 pontot vesztettünk a bajnokságban már szombaton. Aztán vasárnap sem alakult sokkal jobban a helyzet - egy 5. hely -, majd pedig egy újabb kormányzással kapcsolatos technikai hiba állított meg. Sajnos az a helyzet, hogy nagyon távolivá vált így a bajnokságban a 3. hely. Persze már az is hihetetlenül jó eredmény, hogy harcban lehettünk érte. Azért nem adjuk még fel, Le Mans is egy jó helyszín lehet, főleg, ha esetleg esne az eső." - mondta Norbi.

A következő és egyben utolsó állomás a bajnokságban tehát október 8-9., Le Mans, ahol eldől majd a bajnoki cím sorsa, és izgalmas csata várható a 3. és a 6. pozíciók között is.

megosztás
hozzászólás
Kiss Norbi magával viszi a lendületet, amit a DTM-Mercedes adott neki

Előző cikk

Kiss Norbi magával viszi a lendületet, amit a DTM-Mercedes adott neki

Következő cikk

Kiss Norbi az élről esett ki Le Mansban, motorhibával zárta az évet

Kiss Norbi az élről esett ki Le Mansban, motorhibával zárta az évet
Hozzászólások betöltése