Motorsport.com hírek

Kiss Norbi: harmadik hely és győzelem Le Mansban!

A 2017-es kamion Európa-bajnokság 8. versenyhétvégéjén a mezőnyt a megszokotthoz képest kifejezetten jó idő fogadta, így már ezért is érdemes volt felcserélni a két utolsó versenyhelyszínt.

Kiss Norbi - Le Mans

Kiss Norbi - Le Mans

A mezőny itt a legkisebb konfiguráción, az ún. Bugatti pályán száguld, és itt kifejezetten érdemes odafigyelni a kvalifikációra, mert nehéz előzni. Norbi nagyon is rajta volt a témán, de aztán némi meglepetésre mégiscsak Steffi Halm szerezte meg a pole pozíciót. Másik meglepetés igazából az volt, hogy a bajnokesélyes Adam Lacko csak a hetedik helyre kvalifikálta magát.

A szombathelyi pilóta rajtja nem sikerült jól, így Hahn rögtön elment mellette, a Buggyrák meg egyből felzárkóztak a magyar versenyző mögé, és az idén már többször mumusnak bizonyult Vrsecky kezdte szorongatni Norbit. Elöl a két német külön párbajt vívtak, míg Lacko visszaesett a 11. helyre. Gerd Körber pont fordítva csinálta: ő a tizedik helyről jött fel a verseny elején, majd a pontversenyben is közel álló Sascha Lenzzel küzdött. Lacko a végén még begyújtotta a rakétákat, mert végül a hetedik helyre ért fel. Norbinak aránylag unalmas versenye volt, Jochent a leintés előtt ugyan még utolérte, de megelőzni már nem sikerült. Kiss elismerte, hogy a rajtnál hibázott:

"A rajtnál az volt a gond, hogy nagyon lassan mentünk, nem jött a turbó nyomás, ezért úgy döntöttem visszaváltok egyet, de pont kialudtak a lámpák így ott ragadtam erő nélkül. Több pozíciót is vesztettem, talán 7. voltam, de az első kanyarban, külső íven, a többiekhez képest későn fékezve szerencsére vissza tudtam jönni a harmadik helyre, így sikerült mentenem a hibám után, de sajnos többre ezen a futamon már nem volt lehetőség."

A francia hétvége második versenyét késő délután a fordított rajtrácsnak köszönhetően Gerd Körber kezdhette meg az élről, mellőle Adam Lacko indult, Norbi a hatodik helyről vághatott neki a futamnak. A piros lámpák kialvása után viszont az történt, amire tényleg senki nem számított: a kissé bealudt Lacko-t a környéken járó összes versenykamion megelőzte, és aki az első kanyarig ezt kivitelezte, az ott is maradt. A kudarc kellőképp felbőszítette a cseh versenyzőt, így látszott is, hogy egyből dühből haladt tovább, ütközött Sascha Lenzzel és ez jól jött Kissnek, mert el tudott menni mellettük, és pillanatok alatt a harmadik helyen találta magát az élen haladó Gerd Körber, és Antonio Albacete után. Idegőrlő harc kezdődött, mert a spanyol mellett nem egyszerű elmenni, Gerd mellett általában nem lehetetlen, de itt most nagyon odatette magát, és körme szakadtáig védte a pozícióját. A német legendának az egyik hátsó keréktakaró eleme is lebegett az egyik kisebb ütközés után, és Norbi Mercedeséről is hiányzott ezen elem, de ez egyiküket sem zavarta, és szorosan követték egymást.  Norbi főleg a harmadik szektorban volt rajta a spanyolon, de megelőzni nem tudta még akkor sem, amikor már a lekörözendő versenyzők is a képbe jöttek. Érdemes tudni, hogy Gerd Körber utoljára 2006-ban nyert, és pont Le Mansban, így érthető volt, hogy a végsőkig kitartott.

Aztán eljött az utolsó kör. Antonio mindent vagy semmit üzemmódra kapcsolt, megpróbálta megelőzni Mr. Truckracet, de kisebb ütközés lett a vége. Pont annyi rés nyílt, hogy Norbi éppen elfért a pályán a két veterán mellett, és éppen befért még eléjük. Albacete dühödt bikaként még egyszer "ráköszönt" Norbi kamionjának a hátsó részére, de sok vizet már nem zavart, így a magyar pilóta jött ki nevető harmadikként ebből a történetből. Kiss Norbi érthető, hogy meglepett és boldog volt a verseny után:

"Összementek, szerencsém volt, ez a lényeg, én nem is akarom eldönteni, hogy melyikük volt a hibás, és amúgy is vizsgálják az esetet. Jól jöttem ki az előttem történt ütközéseknek köszönhetően már a verseny elején, és jó volt, hogy közel tudtam maradni rajtuk. Éreztem, hogy Antonio meg fogja próbálni, és a dolog bejött, ezúttal úgy, hogy én jártam a legjobban. Ami jó hír, hogy a versenykamionom jól működik, és holnap megpróbálunk rámenni az első verseny eredményére. Roppant szoros a bajnokság, ott kell nagyobbat alakítanunk, ha meg akarjuk őrizni a pozícióm."

Vasárnap is folytatódik a versenyhétve Le Mansban, melyet élőben lehet nézni az ETRC hivatalos weboldalán: http://fiaetrc.com/live

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk FIA ETRC: Jönnek Kiss Norbi kedvelt pályái, elsőnek Le Mans!
Következő cikk FIA ETRC: Kiss Norbi komoly harcra számít a dobogóért Jaramában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország