Kiss Pál Tamás: Spanyolországban a következő állomás

A nyári szünet után a negyedik fordulóval lendül a finisébe az Európa-bajnoki sorozat. Kiss Pál Tamás számára ez lesz az idei szezon egyik leginkább várt helyszíne.

Itt szereztem az első nemzetközi futamgyőzelmemet 2011-ben a GP3-ban, és most pontosan ott lesz a rajt, ahol annak idején átszeltem a célvonalat. A pálya karaktere is jobban fekszik nekem, hiszen hiába van egyre több tapasztalatom a rallycrossban, még mindig a formaautós jellegű pályákon megy igazán jól. Az autó beállításait is könnyebben megtaláljuk ezeken a helyszíneken, így bízom benne, hogy sikerül egy jó eredménnyel felzárkóznom a bajnokságban. Erre akkor lesz még jobb esélyem, ha száraz időben versenyzünk, de szerencsére az évnek ebben a szakaszában Spanyolországban általában tökéletes az idő az autóversenyzésre.

Kiss Pál Tamás 45 ponttal hatodik az EB értékelésben, úgy, hogy továbbra is él a svédországi 10 pontos levonás, mert a csapat fellebbezését elutasították. A szövetség arra hivatkozott, hogy a vezetőbírónak joga van a kizáráson felül további pontokat levonni. Arra viszont továbbra sincs magyarázat, hogy egy meghibásodott fedélzeti kamera miért olyan súlyos vétség, ami miatt 10 pontot kell levonni, egy olyan pontozási rendszerben, ahol egy győzelem a döntőben 8 pontot ér….

Rendkívül demotivált lettem a döntés után, de szerencsére a nyári szünetben elég idő volt arra, hogy rendezzem a gondolataimat. Úgy érzem sikerült megfordítanom a kezdeti rossz érzést, és egy plusz motivációt kaptam a spanyolországi hétvégére. Fűt a visszavágás vágya, a pályán szeretném megmutatni, hogy gyorsabb vagyok a versenytársaknál. Megpróbálok a höljesi második kvalifikációs futamra építeni, ott a teljes mezőnynél gyorsabb voltam, a vb sztároknál is jobb időt futottam. Barcelonában is ez lesz a cél, a lehető leggyorsabbnak lenni, és akár egy futamgyőzelemmel bizonyítani, hogy ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, egyre inkább számolni kell velünk. A futamgyőzelem amúgy is a következő célunk, hiszen a szezon elején még a dobogó megszerzése volt az idei terv. Ez már megvan, így tovább kell lépni. – mondta a pilóta.

A Speedbox Racing Teamnél a nyáron is lázasan folyt a munka, mert az EB futamok mellett a magyar bajnokságban is következik a két utolsó futam, így versenyzéssel és utazással telnek majd a következő hetek.

Az autón elkészült néhány apróbb fejlesztés, amelyekre szükség volt, hiszen a 2014-es technikával csak így lehet megszorongatni az egy-két évvel újabb autókkal versenyző ellenfeleket.

A nevezési listán 25 versenyző szerepel, tehát mindenki ott lesz aki számít, ráadásul sokan indultak a franciaországi VB futamon is, ők nem két hónap kihagyás után ülnek a 600 lóerős versenyautóba, hanem friss versenytapasztalattal melegítettek a spanyol fordulóra. Kiss Pál Tamás elsősorban Tommy Rustadra, Fredrik Salstenre és Jerome Grosset-Janinra figyel majd, hiszen ők befoghatók a bajnokságban. A hetedik helyen álló Peter Hedström tisztes távolságban van Tomitól, a második Tord Linnerud pedig 19 pontnyira van, így a jelenlegi pontozási rendszerben kevésnek tűnik a hátralevő két futam az ő utoléréséhez, de tudjuk: az autósortban minden megtörténhet…

A spanyol versenyhétvége programja:

09.17. Szombat

9:30       Szabadedzés  - WRX – ERX

12:00     Q1 WRX – ERX

15:15     Q2 WRX – ERX

09.18. Vasárnap

9:15       Warm-up WRX – ERX

10:00     Q3 WRX – ERX

12:25     Q4 WRX – ERX

14:00     Középdöntők ERX

15:00     Döntők ERX - WRX

Az EB állása:

1 Kevin Hansen                  87

2 Tord Linnerud                  64

3 Jerome Grosset-Janin     58

4 Fredrik Salsten 49

5 Tommy Rustad               46

6 Kiss Pál Tamás              45

Az EB futamot az alább linkeken lehet nyomon követni:

Élő időeredmények: http://www.fiaworldrallycross.com/times

Eredmények: www.fiaworldrallycross.com/results

Kiss Pál Tamás a neten:

kisspaltamas.com

https://www.instagram.com/tamaspalkiss/

https://twitter.com/tamaspalkiss

https://www.facebook.com/tamaspalkiss

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ralikrossz EB: Szabó Krisztián a bajnokság célegyenesében
Következő cikk Kiss Pál Tamás: Fantasztikus csaták voltak – de valami hiányzott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország