Schumacher ma is az élről indul az F3-ban: a bajnokságban is élre áll?

megosztás
hozzászólás
Schumacher ma is az élről indul az F3-ban: a bajnokságban is élre áll?
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. szept. 22. 7:38

Mick Schumacher az élről várhatja az első versenyt a Red Bull Ringen, miközben a bajnoki riválisa csupán a hatodik helyre kvalifikálta magát.

Schumacher Spa óta óriási hajrába kezdett. Egészen addig a pontig nem volt komoly esélyese a címnek, de azóta megtáltosodott, és sorra szerzi meg a győzelmeket, miközben az időmérő edzéseken is jól teljesít.

Két versenyhétvégével az idény vége előtt Schumacher 261 ponttal áll a második helyen, de Ticktum előtte csak három egységgel számol többet, így a német már ma átveheti a vezetést. A Red Bull juniorja hetek óta frusztrált a riválisa teljesítménye miatt, és nemrég a Motorsport.com kérdésére elismerte, az őt körülvevő F1-es pletykák kissé összezavarták, és egyes helyzetekben másképpen kellett volna döntenie a pályán.

Még több F1 hír:

A brit nevét a Toro Rossóval hozták szóba, és ahhoz, hogy megkapja a szükséges versenyzői engedélyt, nyernie kell, ami plusz nyomást helyez rá. Dan láthatóan küszködik ezzel, és az elmúlt három versenyhétvégén 9 futamból csak egyet sikerült megnyernie. Ezzel szemben Schumacher ötször csinálta meg ugyanezt, ráadásul legutóbb a Nürburgringen mindhárom versenyen az élen zárt.

Az aktuális helyszín a Red Bull Ring, melynek első időmérő edzésén Mick futotta meg a legjobb kört 1.23.640-es idővel, közvetlen Robert Shvartzman (1:23.887), Marcus Armstrong (1:23.926) és Jehan Daruvala (1:23.987) előtt. Ticktum (1:24.116) pedig csak egy hatodik hellyel iratkozott fel a listára.

Schumachernek ez már az ötödik rajtelsősége a 2018-as kiírásban és a bajnokság 25. versenyét is a legjobb helyről kezdheti meg.

Az első futam 11 óra 25 perckor rajtol el az osztrák versenypályán a DTM betétfutamaként. Vasárnap még két versenyt fognak rendezni. A második szintén 11 óra 25 perckor lesz, míg a harmadik délután 16 órakor a DTM második versenye után.

Schumacher az F1-es Osztrák Nagydíj helyszínén

Slider
Lista

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

1/11

Fotót készítette: FIA F3 / Suer

2/11

3/11

4/11

5/11

6/11

7/11

8/11

9/11

10/11

11/11

Fotót készítette: FIA F3 / Suer

Következő F3 Europe cikk
Schumacher három pontra van az F3-as bajnoki elsőségtől

Előző cikk

Schumacher három pontra van az F3-as bajnoki elsőségtől

Következő cikk

Red Bull Ring F3: Schumacher nyert és átvette a vezetést a bajnokságban

Cikk részletei:

Sorozat F3 Europe
Versenyzők Mick Schumacher
Csapatok Prema Powerteam
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek