Jelentés a versenyről

Mick Schumacher legjobb újoncként 6. lett a második F3-as versenyén!

A BMW DTM tartalékversenyzője, Joel Eriksson nyerte meg a második futamot az európai F3-on Silverstone-ban, miután egy bátor mozdulattal a nyitókörön Callum Ilott elé került.

Mick Schumacher

Fotót készítette: Nikolaz Godet

Mick Schumacher
Mick Schumacher
Mick Schumacher
Mick Schumacher
Mick Schumacher with Narain Karthikeyan
Mick Schumacher
Mick Schumacher
Mick Schumacher
Mick Schumacher

Míg a tegnapi első versenyen Ilott kipördült a versenyről, és végül a magabiztosan vezető Lando Norris nyert, most a tegnapi nyertes esett vissza a kilencedik helyig.

A rajtnál Norris már a nyolcadik helyig visszacsúszott, és körökön át próbált Joey Mawson elé kerülni. 

Ilott ezzel szemben a pole pozícióját már a verseny elején vezető hellyé konvertálta, azonban Eriksson azonnal nyomás alá helyezte, és a Brooklands külső ívén a svéd egy bátor mozdulattal elé is került. 

Eriksson messze a legerősebb etappal kezdett, és három másodperces előnyre tudott szert tenni. Bár Ilott elkezdte ledolgozni hátrányát, és a verseny felénél már csak egy másodpercre volt tőle, de a svéd keményen válaszolt, és néhány erős körrel bebiztosította a győzelmét. 

Jake Hughes harmadik lett, további 13 másodperccel lemaradva, míg Maximilian Gunther jött be a negyedik helyen Jake Dennis nyomása alatt.

Mick Schumacher a legjobb újoncként hatodik lett. Norrissal pedig nagy csatát vívtak, azonban a tegnapi győztes nem tudta átverekedni magát a németen. Végül utoljára a Copse-ban próbálkozott, hogy Schumachert kívülről megelőzze, de a manőver annyira nem sikerült, hogy Guan Yu Zhou és Jehan Daruvala is elé kerültek.

Harrison Newey futott be az utolsó pontszerző helyen, 10.-ként, miután megelőzte Mawson-t, aki végül 11. lett.

Végeredmény:

Pozíció Versenyző Csapat Különbség
1  Joel Eriksson Motopark 35:26.312 
2  Callum Ilott  Prema Powerteam +2.336 
3  Jake Hughes  Hitech +15.397 
4  Maximilian Gunther  Prema Powerteam +18.679 
5  Jake Dennis  Carlin +19.202 
6  Mick Schumacher  Prema Powerteam +23.124 
7  Guan Yu Zhou  Prema Powerteam +23.779 
8  Jehan Daruvala  Carlin +24.829 
9  Lando Norris  Carlin +25.412 
10  Harrison Newey  Van Amersfoort Racing +25.942 
11  Joey Mawson  Van Amersfoort Racing +27.679 
12  Marino Sato  Motopark +30.495 
13  Ferdinand Habsburg  Carlin +31.187 
14  Keyvan Andres Soori Motopark +46.091 
15  Nikita Mazepin  Hitech +55.119 
16  Ralf Aron  Hitech +59.333 
17  David Beckmann  Van Amersfoort Racing +59.860 
18  Pedro Piquet  Van Amersfoort Racing +1:01.489 
19  Tadasuke Makino  Hitech 1 kör

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher egy 8. hellyel mutatkozott be az F3-ban!
Következő cikk Előzésparádéval nyitotta a szezont Habsburg Silverstone-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország