Red Bull Ring F3: Mick Schumacher második hellyel zárta a hétvégét Shvartzman mögött, Ticktum negyedik

Mick Schumacher már a rajtnál elvesztette a vezető helyét, amit aztán a Red Bull Ringen megrendezett harmadik F3-as verseny alatt nem is tudott visszaszerezni. Dan Ticktum a hatodik helyről a negyedikre zárkózott fel.

Race winner Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Fotót készítette: FIA F3 / Suer

A hétszeres világbajnok Schumacher fia minden túlzás nélkül bombaformában versenyez. Hosszú hetek óta kizárólag róla szól az F3, és ez immáron nem elsősorban a neve miatt van így.

A 19 esztendős német, aki 2015-ben kezdte a professzionális pályafutását a formulaautók világában, egyelőre egy bajnoki trófeát sem szerzett. 2016-ban a német és az olasz F4-es sorozatban is második lett, míg tavaly az első F3-as idényében csak a 12.

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Mick Schumacher, PREMA Theodore Racing Dallara F317 - Mercedes-Benz

Fotó készítője: FIA F3 / Suer

Az idei kiírás egy teljesen más görbét ír le Schumacher számára, aki a belga hétvége óta megtáltosodott, és sorra szerzi a jobbnál jobb eredményeket, a rajtelsőségeket és győzelmeket. Nem volt ez másképp ezen a hétvégén sem a Red Bull Ringen, mely után az évadzáró hockenheimi versenyek következnek.

Közvetlen a harmadik osztrák futam előtt Schumacher nyolc győzelmet tudhatott a neve mellett, melyből ötöt közvetlen egymás után húzott be a Nurburgringen és a Red Bull Ringen. A vasárnapi második versenyt 311 ponttal kezdhette meg, míg a legnagyobb riválisának, Dan Ticktumnak már csak 268 egysége volt.

A Red Bull protezsáltja ráadásul még a futamot sem tudta befejezni a nap első felében, amire Zandvoort óta nem volt példa. A harmadik helyen pedig Marcus Armstrong állt 250 ponttal. Az olasz a második versenyen dobogós volt Shwartzman előtt.

További híreink:

Mick Schumacher egész jól elkapta a rajtot, de az első kanyart túl szélesen vette, így Shvartzmannal kanyarokon keresztül egymás mellett harcoltak, míg a végén a németnek meg kellett elégednie a második pozícióval.

Ticktum eközben elkezdte a felzárkózást a hetedik helyről, és miután a rajtnál is előrelépett, az első körökben megelőzte Armstrongot a negyedik pozícióért. 

A Shvartzman-Schumacher-Aberdein-Ticktum négyes sokáig követte egymást, és az élen két párharc alakult ki: Schumacher több mint egy másodpercre követte Shvartzmant, míg mögöttük Ticktum szép lassan egy másodpercen belülre került Aberdeinhez. 

Habsburg a verseny során előrelépegetett, míg végül a hatodik helyen, Armstrong mögött megragadt.

Végül Shvartzman 0,815 másodperces előnnyel megszerezte első F3-as győzelmét Mick Schumacher előtt, akit Aberdein, Ticktum, Armstrong, Habsburg, Dravula, Vips, Aron és Palou követtek. 

Schumacher így 49 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot Ticktum előtt - csapata, a Prema pedig nyolcszoros csapatbajnok lett (2011-2012-2013-2014-2015-2016-2017-2018).

Ha Schumacher Ticktum előtt, pontszerző helyen ér célba az utolsó hockenheimi hétvége első versenyén, akkor őt avathatjuk bajnokká.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Schumacher vasárnap is nyert a Red Bull Ringen: bombaformában a legenda fia
Következő cikk Nézd újra Mick Schumacher F3-as versenyeit a Red Bull Ringről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország