Norris dominált az F3-as Eb első holland futamán, Schumacher hatodik

Lando Norris hatodik győzelmét aratta az idei F3-as Európa-bajnoki sorozatban, miután rögtön a verseny elején az élre állt, amit aztán már át sem adott másnak.

A brit versenyző jól rajtolt, mögötte viszont Ferdinánd Habsburg szolgáltatta a legnagyobb show-t, ugyanis megelőzte Joel Rikssont, Maximilian Günthert és Callum Ilottot is. Kicsivel mögöttük jókora baleset alakult ki, ugyanis a kínai Guan Yu Zhou túl optimista manőverének köszönhetően összeért Ralf Aronnal, a láncreakció következő áldozata pedig David Becmann volt.

Aron és Beckmann autója totálkáros lett, a mentés idejére pedig a pályára küldték a biztonsági autót. Az újraindítás után Norrisnak védekeznie kellett a bajnoki rivális Erikssonnal szemben, de meg tudta tartani első helyét, sőt, egyre komolyabb előnyt tudott kialakítani svéd ellenfelével szemben.

Norris előnye tíz kör után már 3 másodperc volt, ez a leintésig 8,9-re hízott, mögöttük a harmadik helyen a bajnoki éllovas Günther ért célba, további 2,7 másodperc hátrányban. A negyedik helyért komoly csata alakult ki, ez végül Habsurgé lett, aki az újraindítás után végleg maga mögé tudta utasítani Ilottot.

Mögöttük a hatodik helyen Ilott premás csapattársa, Mick Schumacher futott be. Zhou büntetésének köszönhetően, ami után áthajtásos büntetést kapott, Pedro Piquet lépett előre a hetedik helyre, megelőzve Jake Hughes-t. A Force India neveltje, Jehan Daruvala és Harrison Newey fejezték be a versenyt az utolsó két pontszerző helyen, utóbbinak a végén még komolyan védekeznie kellett Nyikita Mazepinnel szemben.

Az első futam végeredménye:

Poz.VersenyzőCsapatIdő/Különbség
 Lando Norris Carlin  34'40.756
 Joel Eriksson Motopark 8.974
 Maximilian Günther Prema Powerteam 11.653
 Ferdinánd Habsburg Carlin 12.493
 Callum Ilott Prema Powerteam 13.002
 Mick Schumacher Prema Powerteam 20.000
 Pedro Piquet Van Amersfoort Racing 21.066
 Jake Hughes Hitech GP 21.761
 Jehan Daruvala Carlin 22.989
10   Harrison Newey Van Amersfoort Racing 24.258
11   Nyikita Mazepin Hitech GP 24.635
12   Keyvan Andres Motopark 33.606
13   Ameya Vaidyanathan Carlin 39.197
14   Joey Mawson Van Amersfoort Racing 43.819
15   Marino Sato Motopark  1 kör
16   Guan Yu Zhou Prema Powerteam 1 kör
Ki  Makino Tadaszuke Hitech GP
Ki  David Beckmann Motopark
Ki  Ralf Aron Hitech GP
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat F3 Europe
Esemény Zandvoort
Pálya Zandvoort
Versenyzők Lando Norris
Csapatok Carlin
Cikk típusa Jelentés a versenyről
Címke eb, európa-bajnokság, f3, ferdinand habsburg, forma-3, formula 3, hollandia, joel eriksson, lando norris, maximilian günther, zandvoort