Visser két győzelmet is szerzett a virtuális W Series első fordulójában

Beitske Visser kezdte a legjobban a W Series Esports bajnokságát, hiszen a holland versenyzőnő a három versenyből kettőt meg tudott nyerni a virtuális monzai aszfaltcsíkon megrendezett versenyekből.

Podium: Beitske Visser, Emma Kimilainen

Podium: Beitske Visser, Emma Kimilainen

Alexander Trienitz

Nemrég bejelentették, hogy idén nem rendezik meg a koronavírus miatt a teljesen női motorsport-sorozatot, a W Seriest, így csak virtuálisan tud összeállni a bajnokság mezőnye.

A W Series Esports-bajnokságot pedig a tapasztalt szimulátorversenyző, Beitske Visser kezdte a legjobban, aki a három versenyből kettőt meg tudott nyerni a monzai pályán. Vissernek a való életben is jól megy a versenyzés, a 2019-es W Seriesben Jamie Chadwick mögött a második helyen végzett a bajnokságban.

Még több hír:

Az első versenyen Caitlin Wood rajtolt a pole-ból, Visser így is nyerni tudott, míg a második, fordított rajtrácsos versenyen már a futam elején megsérült az autója, és végül a kilencedik helyig tudott felzárkózni a BMW juniorversenyzője.

Az utolsó versenyen pedig már dominálni tudott Visser, így az első fordulót követően ő áll a pontverseny élén.

A fordított rajtrácsos versenyt Emma Kimilainen tudta behúzni, aki a valódi W Seriesben annak ellenére tudott az ötödik helyen végezni a pontversenyben, hogy két futamot is ki kellett hagynia sérülés miatt.

Podium: Beitske Visser

Podium: Beitske Visser

Fotó készítője: Alexander Trienitz

Rendkívül jól kezdett a 16 éves Irina Sidorkova is, aki idén a W Seriesben is indulhatott volna, ha nem törlik el erre az évre a sorozatot. Sidorkova áll a második helyen a bajnokságban, a hátránya pedig mindössze három pont Visserhez képest. A 16 éves versenyzőnő az első futamon negyedik, a fordított rajtrácsos versenyen második, a harmadik versenyen pedig harmadik lett.

A W Series regnáló bajnoka, Jamie Chadwick viszont nem lehet elégedett: a Williams fejlesztőpilótája a 13. helyen áll a W Series Esports-bajnokságban, a legjobb eredménye pedig egy ötödik hely, amit a fordított rajtrácsos versenyen szerzett.

A bajnokság következő fordulóját a jövő csütörtökön, magyar idő szerint 20 órától fogják megrendezni, a helyszín pedig a virtuális austini pálya lesz.


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 94%-os lett Hamilton az F1 2020-ban: Bottas 90%-os, jobb mint Ricciardo
Következő cikk Ilyen élvezetes lesz Schumacher legendás autójával az esős Monacóban hajtani az F1 2020-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország