Végre a Ferrari is beadja a derekát

A Ferrari az utolsó F1-es csapat, amely még nem indította be eSport programját, de Mattia Binotto szerint erre már nem kell sokat várni.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Jerry Andre / Motorsport Images

Az F1 2017-ben indította el hivatalos eSport programját, amelyből eddig egyedül a Ferrari maradt ki. A 2019-es pénzdíjazás már 500 ezer dollár, vagyis a virtuális Forma-1-ben is egyre nagyobb a tét. A Ferrari pedig szép lassan hajlandó beadni a derekát. "Az eSport iránti érdeklődés egyre nagyobb, és a Ferrari komolyan átgondolja a részvételt. Még nem vagyunk tejesen elhivatottak, de a tárgyalások már folynak az ügyben. Nagyon gyorsan meg fog születni a döntés" - jelentette ki Binotto.

Az F1 eSport sorozat egy kvalifikációval indul, amely során a versenyzők egy kétnapos eseményen bizonyíthatnak a csapatoknak, amelyek később kiválaszthatják, hogy kire bízzák a virtuális autókat. A Pro Series szeptember és december között kerül megrendezésre, a négy verseny után pedig csapat és egyéni világbajnokot avatnak.

Még több hír:

A Ferrari azonban eddig nem csak az eSportot utasította el, hiszen az olaszok a Mercedes-szel együtt korábban elutasították a Netflix felkérését, hogy forgathassanak a csapat közelében az idén már bemutatott Drive to survive című dokumentumfilm-sorozathoz. Binotto szerint ez a kezdeményezés is fontos a jövőre nézve, így ezen a téren is változhat a Ferrari álláspontja, és a Mercedeshez hasonlóan egy esetleges második évadhoz már asszisztálna az istálló.

"Ez szintén egy érdekes program, amelyben a Ferrari tavaly nem vett részt. De most már átgondoljuk ennek a lehetőségét is, de még nem született döntés, a következő hetekben azonban erre is sor kerül" - mondta biztatóan Binotto.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen otthoni szimulátora: függő!
Következő cikk F1 2019: új exkluzív videó a játékról – Leclerccel Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország