Szeptemberben eltűnik a Forza Motorsport 6 a Microsoft Store-ból

A Turn 10 megerősítette azt, amire már számítani lehetett: valamivel több mint egy hónap múlva a Forza Motorsport 6 el fog tűnni a Microsoft digitális boltjából.

Screeshots from Forza Motorsport 7

Fotót készítette: Press Image

Nemrég érkezett a bejelentés, hogy a Forza Motorsport 6 ingyenesen elérhető lesz a Xbox Live Gold-előfizetőknek. Az utóbbi 3 évben rendre megjelentek Forza-játékok a Goldon, majd ezután eltűntek a Microsoft Store-ból. A Forza Motorsport 6 is csatlakozott a játékok közé, és miután az ingyenesen elérhető játékok közül eltűnik, a Microsoft Store-ból is el fog tűnni – szeptember 15-én.

További híreink:

Ugyanakkor ez nem rossz hír, hiszen a Microsoft Store-ból való eltűnés után is megvehetjük majd az FM6 DLC-t, amely minden kiegészítővel együtt mindössze 5 dollárért, vagyis valamivel kevesebb mint 1500 forintért. Ebben a verzióban benne van a Porsche és a NASCAR kiegészítő is, összesen pedig durván 100 autó lehet ebben a verzióban.

A játék funkciói és szerverei pedig továbbra is aktívak maradnak, és aki rendelkezik a digitális vagy a lemezes verziójával, továbbra is játszhat a Forza Motorsport 6-tal. A Forza Motorsport 6 2015 szeptemberében jelent meg Xbox One-ra és Windowsra, a Turn 10 Studios jóvoltából, a kritikusok pedig jól fogadták a játékot.


Michael Schumacher fia hatalmas megtiszteltetésben részesült, amikor a Német Nagydíjon pályára vitette édesapja utolsó bajnoki gépét, a V10-es motorral felszerelt 2004-es Ferrarit, az F2004-et. Egy látványos összeállítás a nagy pillanatról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Ilyen egy kör a Hungaroringen az F1 2019-ben
Következő cikk Újabb gameplay videó az új GRID-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország