Beharangozó

Sikerül Günthernek „mesterhármast” szereznie a monacói virtuális Formula E-fordulóban?

Maximilian Günther egyelőre az összes virtuális Formula E-versenyt meg tudta nyerni. Az eddigi két versenyen mindkétszer Stoffel Vandoorne szerezte meg a pole-t, majd kiesett, így pedig a győzelem a BMW Andretti versenyzőjéhez, Maximilian Güntherhez vándorolt.

Start action

Start action

FIA Formula E

Ezen a hétvégén kerül sor a Race at Home Challenge harmadik fordulójára, amely a Motorsport Gamesszel partnerségben az UNICEF koronavírus elleni alapjának gyűjt – a következő fordulóra pedig a monacói FE-pályán fog sor kerülni.

A virtuális pályákon az első két fordulóban Maximilian Günther tudott diadalmaskodni, a versenyeket pedig az rFactor 2-ben rendezik. A szezon első fordulója előtti versenyt is ezen a vonalvezetésen rendezték, most viszont ez már a Race at Home Challenge keretei között fog megrendezésre kerülni, és mind a 24 hivatalos Formula E-pilóta részt vesz a virtuális küzdelemben.

Alex Sims, Günther csapattársa vezeti végig a pályán a Motorsport.com olvasóit.

Turn 1 and 2

Turn 1 and 2

1-es kanyar – Sainte Devote

A monacói Formula E-vonalvezetés a tradícionális grand prix-pálya vonalvezetésével kezdődik, a Sainte Devote felé – tehát az első kanyar egy jobbos.

„Ez egy meglehetősen erős fékezési zóna egy enyhe hajlattal, szóval meg kell próbálnod annyira egyenesen venni a pályát, amennyire csak tudod.” – mondta Sims.

„Elég könnyű elveszíteni az autót, mivel az rFactor 2-ben kettő fokozatunk van. Amikor váltasz, akkor az autó hátulja kivágódik. Ha rossz helyen váltasz, akkor el tudod veszteni a kocsi hátulját, vagy épp ellenkezőleg: blokkolod az első kerekeket, és szélesen mész.”

„Ez egy meglehetősen nagy kihívást jelentő kanyar, és elég vakon megyünk bele. És nagyon fontos, hogy eltaláljuk a csúcsot, mert aztán vissza kell térni a pályára a kunkoron keresztül.”

Turn 3 and 4 - Nouvelle Chicane

Turn 3 and 4 - Nouvelle Chicane

3-as és 4-es kanyar – Nouvelle-sikán

Ahelyett, hogy a Casino Square felé folytatódna az FE-pálya vonalvezetése, inkább lefelé folytatódik a vonalvezetés az elektromos sorozatban, és az F1-es pályára a Nouvelle-sikánnál tér vissza a vonalvezetés. Amikor a két pálya találkozik, egy szűk dupla-csúcsú 180 fokos hajtű következik.

„Hiába gondolod úgy eleinte, hogy a késői fékezés fontos lesz, mert ez egy meglehetősen nagy fékezési pont, a kanyar pedig annyira lassú, hogy tulajdonképpen kritikus fontosságú, hogy jól találd el az ívet, és hogy minél magasabban tartsd a minimumsebességet.” – mondta Sims.

„Fél másodpercet veszthetsz ezzel anélkül, hogy észrevennéd, azért, mert 3 kilométer/órával lassabban mentél át a kanyaron, amit nagyon nehéz érezni a szimulátorban. Vagy ha csak egy méterrel szélesebben mész, már akkor is le kell lassítanod a második csúcsnál.”

Track action

Track action

Photo by: FIA Formula E

 5-ös kanyar – Tabac

A Nouvelle-sikán kijárata után a Tabac következik, és aztán az Uszoda-komplexum első része. Egy olyan pályán, ahol nincs túl sok magas sebességű kanyar, kritikus fontosságú, hogy jól eltaláld az íveket, hogy megmaradjon a lendület.

Sims erről ezt mondta: „Itt elég magas a sebesség, és nagyon fontos az ív kiválasztása, mert ha egy kicsit lecsúszol az ívről, akkor meg kell változtatnod a minimumsebességedet alapvetően, vagy teljesen tönkre van téve a kijáratod. Ez tényleg olyan, mint egy tűt befűzni, de anélkül, hogy eltalálnád a falat vagy lezúznád a kereked!”

Track action

Track action

Photo by: FIA Formula E

6-os/7-es és 8-as/9-es kanyar – az Uszoda

„Az Uszoda első része meglehetősen szimpla” – mondta Sims a gyors bal-jobbról. „Ahogy belejössz a ritmusba, a szimulátoron padlógázzal mehetsz, és itt egy kis mozgástered is van.”

Az Uszoda második része, a „Piscine” viszont már egy rendkívül szűk szakasz.

„Az autók normál esetben egy kicsit terheltek. Meglehetősen könnyen elindul kicsit jobbra az autó, tehát muszáj egyenesbe hoznod a kocsit, máskülönben elvesztheted a hátulját.”

„De ez a rész sem túl rossz, mert balra, amikor a kanyar kijáratánál vagy, vannak „hurkák”, amelyeket elkerülhetsz, szóval van egy kis mozgástered attól függően, hogy hogyan mentél be a kanyarba.”

Monaco Circuit track map

Monaco Circuit track map

11-es kanyar – La Rascasse

Bár az FIA kanyarnak veszi, a 10-es kanyar egy kicsit döntött rész azelőtt, hogy megérkezne az autó a híres Rascasse-ba.

„Ez egy meglehetősen kemény rész, mivel az autót enyhe terhelés éri oldalirányban a fékezési zónában. Van egy kis irányváltás is ebben a részben – eleinte kicsit balra megy a pálya, aztán jobbra kell kormányoznod.”

„Számomra a második fal a legnehezebb rész, hogy jól teljesítsem. Annyira későn látod meg, hogy akkor már elkötelezted magad, hogy hogyan veszed be azt a részt. Inkább csak reménykedsz abban, hogy jól választottad meg az ívet. Ismét itt van ez a furcsa váltás a fékezési zónában, szóval nagyon könnyen kitörhet a hátulja, ha rosszul csinálod.”

Track action

Track action

Photo by: FIA Formula E

12-es kanyar – Anthony Noghes

A 12-es kanyarnál, aminek az ismertebb neve az Anthony Noghes, a versenyzők annyira alacsonyan ülnek, hogy meg tudják célozni a gyakran kihelyezett kúpot, ami segít nekik.

„Az egész a nyugodt kijáraton múlik, hogy ne fékezz későn és egyáltalán ne menj be gyorsan a kanyarba, főleg ne a szimulátorban. Egy sima ívet kell választanod, hogy aztán szépen és korán meg tudd kezdeni a kigyorsítást.” – mondta Sims.

„Ezután egy hosszú egyenes jön, szóval nagyon könnyű túl gyorsan bemenni a kanyarba, azonban ezzel több tizedmásodpercet is veszthetsz, miközben a bejáratnál csak néhány századmásodpercet nyersz ezzel. Ez az egyetlen kanyar, amire azt mondanám, hogy kritikus fontosságú, hogy egyáltalán ne fékezz agresszívan.”

Nézd a Race at Home Challenge versenyét a Motorsport.com-on!

A Race at Home Challenge harmadik fordulóját május 9-én, szombaton rendezik, és a verseny követhető lesz a Formula E weboldalán, a Motorsport.com-on, Facebookon, YouTube-on, Twitteren és Twitchen. A stream magyar idő szerint 16:30-kor indul.


Az alábbi videós összeállításban megnézhetjük, hogy milyen autókat vezetett a legendás, tragikus körülmények között elhunyt Gilles Villeneuve, aki így „csak” 1977 és 1982 között tudott versenyezni a királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Pagenaud nem hibáztathat engem a balesetéért
Következő cikk Találd ki, melyik F1-es pályán mentünk az F1 2019-ben: 4. rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország