Russell elképesztő formában, a virtuális Azeri Nagydíjat is megnyerte, Leclerc nullázott

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője még csak pontot sem szerzett a virtuális Azeri Nagydíjon Bakuban, addig George Russell újra nyert, és átvette a vezetést a bajnokságban a finálé előtt.

George Russell, Williams Racing FW42

George Russell, Williams Racing FW42

Jerry Andre / Motorsport Images

Ezen a hétvégén rendezték volna meg a 2020-as Azeri Nagydíjat a Forma-1-ben, de a koronavírus miatt el kellett halasztani az eseményt. Lehetséges, hogy az utcai pálya leghamarabb csak 2021-ben térhet vissza, hasonlóan Monacóhoz, Franciaországhoz és Hollandiához, mely a 80-as évek óta nem láthatta vendégül mezőnyt.

Még több F1 hír:

A virtuális Holland Nagydíj előtt a Forma-1 hivatalos esport versenyzői lendülhettek akcióba, többek között Bereznay Dániellel, aki a következő szezonra egy új csapattársat kapott az Alfa Romeónál. Jarno Opmeer személyében. Ezzel a rajtrács egyik legerősebb párosa állhat össze.

A Virtuális Nagydíjon Charles Leclerc, Russell, Latifi, Albon, Norris és Giovinazzi mellett két új versenyző is bemutatkozott. Az előző hétvégén Bottas és Ocon debütált az eseményen Monacóban, míg ezt most Bakuban Pérez és Gasly tette meg.

A verseny előtt a Ferrari monacói pilótája, Leclerc mindössze 3 ponttal vezette a bajnokságot Russell előtt. A Williams brit versenyzője kiváló formában van, és több nagydíjat is nyert az elmúlt hetekben. A 99 és 96 pontos riválisokat Albon követte 72 egységgel.

Csapat Versenyző Versenyző
Alfa Romeo Antonio Giovinazzi Thibaut Courtois
AlphaTauri Pierre Gasly Gianluigi Donnarumma
Ferrari Charles Leclerc Enzo Fittipaldi
Haas Louis Deletraz Pietro Fittipaldi
McLaren Lando Norris Ben Daly (Tiametmarduk)
Mercedes Esteban Gutierrez Anthony Davidson
Racing Point Sergio Pérez Jimmy Broadbent
Red Bull Alex Albon Matthias Walkner
Renault Oscar Piastri Aymeric Laporte
Williams George Russell Nicholas Latifi

A legjobb ötben még a Mercedes színeiben indult Gutierrez és Vandoorne voltak ott 52 és 48 ponttal. Az aktuális F1-es versenyzők közül még Latifi fért be a TOP-10-be, de csak 27 ponttal várhatta a folytatást.

Az Esport szimulátoros versenyzőihez hasonlóan a Virtuális Nagydíj mezőnye is száraz körülmények között autózhatott az időmérőn. Senki számára nem okozhatott meglepetést, hogy az igazi pilóták voltak a legjobb helyeken, míg a sztárvendégek főként egymással, vagy az elemekkel harcoltak.

Az időmérőt az utolsó körével Russell nyerte meg, aki egészen kiváló formát mutat az utóbbi hetekben, és sorra húzza be a győzelmeket. Albon volt a második, majd Deletraz és Gutierrez következett.

 

A Renault juniorja, Piastri az ötödik legjobb időt abszolválta Gasly, Fittipaldi, Norris és Leclerc előtt. A brit és a monacói magához képest egy igen gyenge időmérőt tudhatott maga mögött. Giovinazzi és Latifi éppen hogy csak nem jutottak be a TOP-10-be. Pérez újoncként a 18. helyet szerezte meg, miközben Donnarumma is megelőzte őt. Az olasz kapus előtt a Real Madrid hálóőre végzett.

Russell a rajtot követően megtartotta az első helyet Albon és Gutierrez előtt. Leclerc a 6. helyre ugrott fel, majd ütközött és a 13. pozícióban folytatta tovább. Norris viszont nagyot ment, és hirtelen az 5. helyen találta magát Deletraz mögött. 

 

Érdekesség, hogy a Forma-1 hivatalos közvetítését a YouTube-on több mint 50 ezren nézték, addig Leclerc egymaga a Twitch csatornáján több mint 44 ezer néző előtt versenyzett. A korai bokszkiállása után az utolsó helyen, az esélytelenek nyugalmával küzdhetett.

A 26 körös verseny 4. körben így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Russell, Albon, Gutierrez, Norris, P. Fittipaldi, Piastri, Latifi, Davidson, Tiametmarduk, Broadbent. Két körrel később Russell előnye 1.5 másodperc volt Albonhoz képest. Nem tudott igazán elszakadni a Red Bull thai versenyzőjétől.

Russell a 8. körben cserélt kereket, de maradt az élen. Latifi, a csapattársa volt mögötte. A Williams kanadai újonca azonban ekkor még nem volt kint. Albon igen, aki némi teret veszítette a riválisával szemben. Kettejük közé került be Latifi. 

Leclerc csak a 14. helyen haladt, és sokat panaszkodott arra, hogy egyáltalán nem érzi ideálisnak az autót, féktávon sem. Mindez, ha nem lett volna elegendő számára, időbüntetést is kapott, és nem is egyet. Russell előnye már több mint 3 másodperc volt Albon előtt. Ugyanebben a körben (11.) Gasly megcsúszott, nekivágta az autót a falnak, de folytatta, mivel a törésmodell nem volt aktív. 

 

A 12. körben Norris és Davidson autózott egymáshoz közel. A fiatalabb brit volt előrébb. Az ex-F1-es pilóta az 5. helyről próbált előrébb lépni, és oda-vissza előzgették egymást a honfitársával. A másik Mercedesszel Gutierrez a dobogó harmadik fokát célozta meg. 

A 15. körben Russell előnye 4.1 másodperce duzzadt. A Williams versenyzője közepes, a Red Bull pilótája kemény gumikon volt odakint. Gutierrez távolról követte őket a harmadik helyen, mögötte Norrisszal és Davidsonnal.

A 18. körben P. Fittipaldi és Piastri küzdött kerék a keréken az 5. helyen. Nagy volt a tét, és egyik versenyző sem akarta könnyen adni a helyét. Albon mindeközben 4.8 másodpercre került a versenyt vezető Russelltől.

Hasonló csata alakult ki Davidson, Courtois és Broadbent között. Ekkor erősítették meg Gasly 5 másodperces időbüntetését a pályahatárok be nem tartása miatt. A 12. helyen állt a francia. Norris pár másodperccel később kapta meg a 3 másodperces büntetését. Ugyanez Latifinél 5 másodperc volt.

Albon is megkapta a 23. körben az időbüntetését. Ezzel végleg elvesztette az esélyét a győzelemre, de a hátránya így is 4.6 másodperc volt. Russell megállíthatatlan volt, egy pillanatra sem lehetett kérdés, hogy egy újabb győzelemmel koronázza meg a teljesítményét. Esélyt sem adott a társainak, így Albonnak sem, aki második lett. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Gutierrez állhatott fel. 

TOP-10: Russell, Albon, Gutierrez, Norris, Piastri, P. Fittipaldi, Latifi, Tiametmarduk, Davidson, Broadbent. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen korábbi mérnöke: Kimi 8-szoros bajnok lehetett volna, ha 20 évvel korábban születik!
Következő cikk Alesi szerint a juniorszériákban jó a fordított rajtrács, az F1-ben viszont nem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország