Russell, Albon és Latifi is rajthoz áll a hétvégi Virtuális Nagydíjon

A 2020-as tavaszi sikerek után idén is visszatérnek a Forma-1 hivatalos Virtuális Nagydíjai, idén azonban sokkal szerényebb formában. Ennek ellenére már most bejelentkezett két aktív Forma-1-es pilóta a hétvégi versenyre.

George Russell, Williams Racing, gives a wave as he cycles the circuit

George Russell, Williams Racing, gives a wave as he cycles the circuit

Mark Sutton / Motorsport Images

A 2020-as Ausztrál Nagydíj eltörlése után hamar a virtuális térbe költöztek a Forma-1-es versenyek, először a Veloce Esports, majd hivatalosan a FOM szervezésében is, amelyen több aktív pilóta is részt vett.

Lando Norris, Charles Leclerc, George Russell, és Alex Albon is rendszeres résztvevője volt a versenyeknek, a minibajnokság nyertese pedig Russell lett, aki esport versenyzőkhöz hasonló tempót diktált a sorozat végén.

A "Twitch-kvartett" 2021-ben is tervezte az indulását a virtuális versenyeken, a Williams és a Red Bull pedig már be is jelentette, hogy George Russell és Alex Albon idén is rajthoz áll, a Williams ráadásul Nicholas Latifit is a ringbe dobja.

Idén mindössze 3 versenyt fognak rendezni, a most vasárnapi megmérettetést a Red Bull Ringen tartják majd. A minibajnokságot ezúttal egy jótékonykodási kezdeményezéssel fűzték össze, és a győzelmet arató csapatok választhatják majd ki, hogy a nyereményalapból melyik karitatív szervezetek részesülnek majd.

További bejelentett résztvevők még: Pietro és Enzo Fittipaldi a Haasnál, Stoffel Vandoorne a Mercedesnél, Vitantonio Liuzzi az AlphaTaurinál, Christian Lundgaard és Oscar Piastri fog versenyezni az Alpine színeiben, és a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is visszatér az Alfa Romeoval.

Lando Norris korábban azt nyilatkozta, hogy idén jóval kevesebb online versenyen indul majd, amin nem segített az sem, hogy Dubaiban elkapta a koronavírust, de a McLaren még nem nevezte meg a pilótáit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bereznay: Őszintén csak a világbajnoki címnek tudnék örülni
Következő cikk Megvan az idei első F1-es Virtuális Nagydíj nevezési listája!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország