Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

Rossz hírt kaptak a PS5-re és Series X-re váró felhasználók

Az elmúlt évek árszintjei után szinte biztosra vehető, hogy az új konzolok esetében a megszokottnál magasabb játékárakra kell majd számítani.

Smart

Takács Petra

Szerkesztő

Az elmúlt évek árszintjei után szinte biztosra vehető, hogy az új konzolok esetében a megszokottnál magasabb játékárakra kell majd számítani.

Iparági értesülések szerint az elmúlt években 200-300 százalékkal emelkedtek a fejlesztési költségek, ám mindez a játékok árában nem mutatkozott meg, ám az új-generációs konzolok érkezésével mindez most elkerülhetetlennek tűnik. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

AZ IDG Consulting nevű piackutató cég felmérése szerint több játékkiadó is az árak növelésére készülhet, az első jelek pedig meg is érkeztek erre vonatkozóan, hiszen a tipikusan 60 dollárért elérhető NBA 2K21 69.99 dollárért lesz megvásárolható az új-generációs konzolokra, ami egy 10 dolláros növekedést jelent.

Az IDG elnök-vezérigazgatója elmondta, a játékárak 2005 óta gyakorlatilag változatlanok, ám azóta a TV és moziárak is elszálltak, így eljött az ideje a változtatásnak.

„Az utolsó dátum, amikor egy következő-generációs konzolra készülő szoftver ára változott, az 2005-ben és 2006-ban volt, akkor 49.99 dollárról 59.99 dollárra emelkedtek az árak az Xbox 360 és a PS3 bemutatója után.”

Osaki szerint az azóta eltelt időszakban a fejlesztési költséges stúdiótól és játékformátumtól függően 2-300 százalékkal emelkedtek, miközben a játékok ára változatlan maradt. Ezen időszak alatt a mozijegyek ára 39, a Netflix előfizetés ára 100, a kábeltévés csomagok árai pedig 105%-ot emelkedtek, így a mostani lépés után a konzolfelhasználók olyan nagyon azért nem panaszkodhatnak.

https://liner.hu/az-xbox-fonoke-elarulta-miert-hisz-az-exkluziv-series-x-jatekokban/

25 évre ítélték a bíróságon a volt FTX-vezért, Sam Bankman-Friedet

Ahogy az várható volt, börtönbe megy a volt FTX-vezér.

Közúti halálesetek: aggódnak a szakértők a közelgő napfogyatkozás miatt

Aggodalmuk nem alaptalan: a 2017-es napfogyatkozás idején (az esemény előtt és után 3 nappal) több mint ezerrel emelkedett a közúti halálesetek száma az Egyesült Államokban.

Elkezdődtek a visegrádi Hotel Silvanus helyreállítási munkálatai (videó)

A szálloda egy videót osztott meg a TikTok-oldalán, amely alapján látható, milyen állapotban van az épület, s hogy halad a munka. Kiemelték, talpra fognak állni.