Red Bull-győzelem Bakuban, Bereznay nagyot ment

Ezúttal Bereznay Dánielnél semmi sem szólt közbe és az idei F1-es Esport világbajnokság harmadik futamán már ott tudott lenni a TOP-10-ben az Alfa Romeóval, míg a két Ferrari-győzelem után Red Bull-siker követett.

F1 2019 screenshot

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

A hu.motorsport.com korábban már beszámolhatott az első két futamról, melyek Bereznay Dániel szempontjából katasztrofálisan alakultak, noha a második és az első helyről indulhatott két erős időmérőt követően. A harmadik viadal azonban már messze ígéretesebb volt számára, és egyértelműen az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta.

Még több F1 hír:

HARMDADIK FUTAM – BAKU

Az Esport F1-es mezőnye igen simán jött el az első kanyarban, nem történt komoly incidens. Dani is nyert egy pozíciót, aki ezúttal csak a mezőny második feléből, a 14. helyről várhatta a futamot, száraz körülmények között, míg az első két nagydíj győztese, Tonizza a Ferrarival az élmezőnyből tehette ezt meg, így ismét minden adott volt számára ahhoz, hogy a győzelemért harcoljon és sok pontot gyűjtsön.

Az olasz a lágy gumikon vágott nekik a 13 körös távnak, addig Dani a közepes keverék mellett tette le a voksát, amihez meg is volt a lehetősége, miután nem volt ott a Q3-ban. Három kör elteltével a 12. helyen állt az Alfa Romeóval. A 6. körben pedig már vezetett, igaz, kiállás nélkül, de abban a mezőnyben ő volt a leggyorsabb, bizonyítván a tehetségét és bízván egy esetleges biztonsági autós fázisban, de az nem érkezett meg.

Rasmussen nagyon magabiztosan húzta be a harmadik futamot a Red Bullal Naukkarinen előtt, aki szintén szép munkát végzett, míg a harmadik helyért Tonizza és Carreton vívott hatalmas csatát, amiről a Williams pilótája lecsúszott, többek között az 5 másodperces időbüntetése miatt is, miért túl gyorsan hajtott be a bokszba.

Magyar szempontból azonban sokkal fontosabb számunkra, hogy Dani a 14. helyről beverekedte magát a TOP-10, akárcsak a csapattársa, Salih. Ezzel legalább a dupla pontszerző volt az Alfa Romeo, de összességben sokkal több volt számukra ebben az eseményben, főleg az első két futamon.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari-dupla az F1 Esport világbajnokságon, Bereznay kiesett
Következő cikk Gasly még inkább benne lenne a szimulátorversenyzésben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország