Ordítva, nevetve, egymást kilökve gyakoroltak az F1-es pilóták a mai futamra (videó)

Több jelenlegi F1-es pilóta is közös online szobában gyakorolt a ma este megrendezésre kerülő virtuális nagydíjra, amit az M4 Sport is élőben fog közvetíteni. A hangulatra nem lehetett panasz, Charles Leclerc, George Russell és Alexander Albon is végig nevette a gyakorlást.

F1 2019 screen shots

Fotót készítette: Codemasters Codemasters

A Forma-1 mezőnyéből Lando Norris volt az első, aki saját Twitch csatornát indított. A brit már régóta streameli a versenyeit, és főként szimulátoros játékokkal játszik. A karantén ideje alatt azonban sok minden változott.

Még több F1 hír:

Azzal, hogy az F1-es pilótáknak is rengeteg lett a szabadidejük, a szimulátoraik elé „kényszerültek”, és egyre több nagyobb online viadalon vesznek részt. Ma például este 7 órától élőben fogjuk közvetíteni számotokra a Veloce és a Motorsport Games közös eseményét, ahol ismét neves pilóták csapnak össze egymással, ráadásul egy egyenes kiesési szakaszban.

Este 9 órától pedig következik a Forma-1 hivatalos virtuális nagydíja. Ma rendezték volna meg a Vietnami Nagydíjat, de a koronavírus miatt az is halasztást kapott. A Liberty Media úgy döntött, a halasztott nagydíjak eredeti időpontjában virtuális futamokat rendez.

F1 2019

F1 2019

Fotó készítője: Codemasters

Az M4 Sport élőben, magyar kommentárral fogja közvetíteni a nagy eseményt, amin már 6 jelenlegi F1-es pilóta is részt vesz, míg Jenson Button például vendégversenyzőként áll rajthoz a McLarennel Norris csapattársaként.

Nem mindenki rendelkezik nagyobb tapasztalattal a Forma-1 hivatalos játékában, így a pilóták úgy döntöttek, hogy szombat este gyakorolni fognak. Ahogy az várható volt, a hangulatra nem lehetett panasz, benne drámai jelenetekkel. Albon, Russell és Charles Leclerc kifejezetten jól szórakozott, miközben már a Williams brit pilótájának és a Ferrari monacói ászának is lett saját Twitch csatornája, a rajongók legnagyobb örömére.

Max Verstappen, aki nemrég online bajnok lett a Team Redline elit bajnokságában, biztosan nem fog részt venni a Liberty online eseményein, amit már korábban megerősített, hiszen egyáltalán nem játszik az F1 2019-cel.

Alább pedig jöjjenek a leghumorosabb és leglátványosabb jelenetek a tegnap esti F1-es gyakorlásról.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Találd ki, melyik F1-es pályán mentünk az F1 2019-ben
Következő cikk Az esport örömöt és frusztrációt is okoz az IndyCar-versenyzőknek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország