Ocon a Forma-1 hivatalos játékában mutatja be a Hungaroringet

Esteban Ocon kapta meg a megtiszteltetést arra, hogy bemutassa a Codemasters által fejlesztett F1-es játékban a Magyar Nagydíj aszfaltcsíkját.

Esteban Ocon, Force India

Sam Bloxham / Motorsport Images

Hamarosan az F1 2018 játékban nézhetjük meg a különböző pályabejárós videókat. A Liberty Media egyik idei kezdeményezése az, hogy az igazi pilótákkal mutatja be az aktuális helyszínt.

Nos, az aktuális helyszín a magyar rajongók legnagyobb örömére nem más, mint a Hungaroring, mely a Magyar Nagydíjnak ad otthont a 80-as évek második fele óta. Szerencsére azóta egyetlen egy magyar hétvége sem maradt ki, és ez a folytatásban is így lesz, tekintve, hogy milyen stabil a helyünk a naptárban.

Legutóbb Ocon pattant a volán mögé, aki számára a virtuális versenyzői világ sem ismeretlen. A Force India gyakran játszik, főleg Gran Turismót, de nyilvánvalóan időről időre előveszi a Forma-1 hivatalos játékait is.

A francia versenyző úgy fogalmazott, személy szerint minden pályát nagyon kedvel, hiszen, ha versenyezhet, akkor boldog csak igazán. A Mercedes juniorja most az egyik kedvenc helyszínén hajtott körbe az F1 2017-ben.

A PÁLYABEJÁRÓ VIDEÓT EZEN A LINKEN KERESZTÜL ÉRHETITEK EL, NÉZHETITEK MEG

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és az első F1-es győzelem: Magyar Nagydíj
Következő cikk McLaren: „Sainz igen előkelő helyen lenne a listánkon”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország