Norris megelőzi Verstappent, majd jön a hiba: „Nooooooooo” (videó)

Onboard felvételen Lando Norris hibája, amiért nagy árat fizetett, noha akár meg is nyerhette volna az online futamot Max Verstappen, valamint a többi neves versenyző ellen. Kis hiba volt, ami sokba került.

Lando Norris, McLaren, braces himself from the cold

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Max Verstappen és Lando Norris régóta csapattársak az online világban. A Team Redline a legsikeresebb esport-csapat, mely a koronavírus idején egy nagyon elit bajnokságot szervezett, amiben igazi versenyzők szerepelnek.

Még több F1 hír:

A hu.motorsport.com korábban már több alkalommal is beszámolt ezekről a viadalokról, és a résztvevők listájáról. Nemrég például 2009 Forma-1 világbajnoka, Jenson Button vendégszerepelt az ötödik forduló első futamán.

Verstappen és Norris látványos csatát vívott, miközben oda-vissza vették el egymástól az első helyet. Volt azonban egy pont, amikor Lando túl szélesre vette, és kicsúszott az első helyről. Max köszönte a lehetőséget, és azonnal el is ment Lando mellett.

Alább az erről készült onboard videót nézhetitek meg. Norris nemrég elárulta, hogy valójában stresszesebb a szimulátoros versenyzés, mint a Forma-1, és elsősorban ennek tudható be az, hogy időről időre hibázik.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így néz ki Wickens brutális házi szimulátora: irigykedünk (videón)
Következő cikk Norris jobban élvezi a Veloce/Motorsport Games eseményeit, mint a hivatalos F1-eset

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország