Nem hozták meg a sikert a merész taktikák Bereznay számára

Szerda este került sor a idei Esport bajnokság 4. és 5. fordulójára. Az első futam során a versenyzők Zandvoortban, míg a másodikon Montrealban köröztek. Az egyetlen magyar Esport versenyző, Bereznay Dániel a 17., illetve az 5. rajthelyről vágott neki a versenyeknek.

bereznaydani

Kedd este két fordulót rendeztek a 2020-as Esport bajnokság versenyei közül. A magyar esport-versenyző, Bereznay Dániel a 17. helyről rajtolhatott az este első, zandvoorti futamán. Az első helyről a Red Bull esportolója, Frederik Rasmussen indulhatott az idei szezon negyedik viadalán. Mellőle Bereznay csapattársa, a bajnokságot vezető Jarno Opmeer indulhatott. 

A rajttól az élmezőny változatlan sorrendben jött el, és Bereznay is tartotta 17. helyét. A magyar esportos csapattársa, Jarno Opmeer az első körökben átvette a vezetést Rasmussentől. 

A kerékcserék korán, már a 25 körös verseny 5. körében megkezdődtek. A közepes keverékeken rajtoló Bereznay elnyújtott stratégiájának köszönhetően egészen az 5. helyig jött előre, majd a féltávnál egy rövid időre a vezetést is átvette.

Az Alfa Romeo színeiben versenyző magyar mögött csapattársa Opmeer és a Red Bullos Rasmussen vívott a képzeletbeli első helyért. Bereznay a 25. körös verseny 16. körében állt ki kötelező kerékcseréjére, ami után a 17. helyig esett vissza. 

A friss gumikat kihasználó Bereznay Dani három körrel később már a 14. helyen találta magát. Az élen továbbra is Opmeer, Rasmussen és Kiefer küzdött egymással, de előzni egyikük sem tudott ekkor. 

Frederik Rasmussen a verseny utolsó előtti körében előzte meg Opmeert, előnyét pedig meg is tudta tartani. Bereznay rajtpozíciójához képest öt helyet javítva a 12. helyen zárt Zandvoortban.

f12020monaco

f12020monaco

Az este második versenyére a kanadai aszfaltcsíkon került sor. Az első sorból  David Tonizza és Jarno Opmeer indultak. Dani az 5. helyről várhatta a rajtot. 

A rajtnál Bereznay csapattársa, Opmeer került az élre. A magyar versenyző megtartotta 5. helyét. A 25 körös verseny elején a frontvonalak megmerevedtek, a versenyzők tizedekre követték egymást. 

Bereznay az elsők között állt ki kerékcseréjére. A magyar versenyző sikeresen alkalmazta az elévágást, és több riválisát is át tudta ugrani. Míg a korán cserélők visszaestek a mezőny sűrűjébe, a közepes keverékeket használó Opmeer és Tonizza a mezőny elején gyűrték egymást. 

Tonizza kiállása után Dani átmenetileg a képzeletbeli dobogón találta magát, azonban előbb Longuet, majd a frissebb gumikon köröző Tonizza is elment mellette. Eközben csapattársa, Opmeer is a bokszba hajtott, és a 8. helyről kezdte meg a felzárkózást. 7 körrel a verseny vége előtt Bereznay a 4. helyen haladt. 

A verseny 19. körében a magyar esportos versenyző egyszerre több helyet vesztett a szoros mezőnyben, és egészen a 9. helyig esett vissza. A friss abroncsokon száguldó Opmeer látványos csatába bonyolódott Tonizzával, melynek végén utóbbi a mezőny végére esett vissza. 

A verseny utolsó előtti körében Jarno Opmeer átvette a vezetést Rasmussentől, amit meg is őrzött. Kérdés, hogy a Tonizzával szembeni vitatott manőver eredményez-e utólagos büntetést. Bereznay Dániel a 9. helyen zárta a versenyt. 

 Más is járhatott volna úgy, mint Verstappen?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Bereznay Dani vegyes időmérőkön van túl az F1 virtuális bajnokságában
Következő cikk Eladhatják az F1 játékának készítőit, a Codemasterst

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország