BRÉKING

Nálunk Webber volt a nyerő!

2013. március 23-án, szombaton a Carrera Hungaroring pályán a legjobb köridőt elérő slot car pilóta Mark Webber autójának kicsinyített mását irányította.

A Duna Plaza 2. szintjén található Carrera Játszótéren szombaton egész nap a Forma 1 autóké volt a főszerep. A 19 m2 alapterületű Hungaroring pályán déltől 6 óráig lehetett nevezni az F1 versenybe.

Délben már kisebb tömeg toporgott a Játszótér előtt: a versenyzők és a szurkolók izgatottan várták a nyitást. Egy gyors regisztráció után egyszerre négyen ragadhattak irányítót, hogy még a verseny előtt egy bemelegítés során összebarátkozzanak a szerencse folytán – sorsolással – nekik juttatott versenyautókkal. A verseny során 10 kört kellett teljesíteni, és minden versenyző legjobb körideje került be a vezetői engedélybe.  A nap során folyamatosan  érkeztek a fiatalabb, kezdő Carrera pilóták és a komolyabb tapasztalattal rendelkező szenior versenyzők, hogy összemérjék tudásukat a Carrera Forma 1 időmérőn. Ezek a digital 1:32 autócsodák sokkal gyorsabbak, mint a hagyományos modellek, így különösen kellett figyelni, hogy ne csússzanak ki az élesebb kanyarokban, és ne veszítsenek értékes másodperceket. A pálya körül komoly szurkolótábor segítette a versenyzőket és a szervezők munkáját is azzal, hogy a kipörgött autókat villámgyorsan visszairányították a pályára.

Nem maradhatott ki a versenyből a Carrera egyik legfiatalabb versenyzője, a 2011-es bajnok, Tóth Benjámin sem, aki a profik higgadt rutinjával kezelte az irányítót. A harc egy Carrera Go!!! Hungaroring szettért ment, és az adatok összesítése után kiderült, hogy a legjobb időt 6,093 másodpercet Mark Webber autójával Tóth Antal hozta, így övé a nyeremény.

A verseny során a szurkolóknak lehetőségük volt a helyszínen megtippelni, melyik autó lesz a Carrera Játszótéren a befutó. Azok között, akik Mark Webbert jelölték meg, a mai nap során kisorsoljuk a Red Bull RB7 "Mark Webber, No.2"  digital 1:32 Carrera autót.

Bár az életben a címvédő Sebastian Vettel felülírta a Red Bull csapatutasítást és az utolsó pillanatban, drámai csatában Webber előtt ért célba, a Carrera Játszótéren Mark Webber lett a bajnok!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Simraceway: Off-Road Buggy
Következő cikk Project Cars: Amikor életre kel egy játék

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország