BRÉKING

DiRT-világbajnokságot rendez a Codemasters és a Motorsport Network

A DiRT 4-gyel folytatott szimulátor-vb nagydöntőjét Silverstone-ban rendezik majd, a Speedmachine nevű fesztivál keretein belül.

DiRT 4

2018 február 12., London - A Codemasters, a világ egyik legjelentősebb autós szimulátorokat gyártó és fejlesztő cége, valamint a Motorsport Network bejelentette, hogy közösen megrendezi a DiRT-világbajnokságot, amely 2018. február tizenkilencedikén veszi kezdetét.

A világbajnokság győztesének díja egy tesztvezetés lesz, amelyre a silverstone-i pályán kerülhet sor egy RX2-es ralikrossz-géppel. A döntőt a Motorsport.tv is élőben közvetíti majd, az esemény helyszíne pedig a silverstone-i pálya lesz, amely a Speedmachine-fesztivál keretein belül látja vendégül a ralikrossz-vb mezőnyét. A versenyekre a DiRT 4 online rendszerén keresztül kerül majd sor, amely során a résztvevők rali- és ralikrossz-versenyeken méretik meg magukat, a legjobbak pedig előbb a negyed-, majd az elődöntőkbe kerülhetnek, amelyet több helyen szintén élőben közvetítenek, majd innen vezethet számukra az út a silverstone-i döntőbe. A különböző körök részletei, a szabályok, valamint a részvétel feltételei a www.dirt4game.com/esports oldalon olvashatóak.

A Gfinityvel, a világ egyik vezető esport-rendezvényszervezőjével közösen megrendezett DiRT-világbajnokságnak hat fordulója lesz, az első február 19-én. Az elsőben két Ausztrál rali-gyorsaságit kell teljesíteni a lehető leggyorsabban egy A-csoportos autóval, a különböző platformok (PS4, Xbox, PC) legjobb idejeit elérők pedig a negyeddöntőbe kvalifikálják magukat. A Motorsport Network elkötelezetten kiaknázza a globális motorsport szurkolói elérését, hogy népszerűsítse az eseményt - a világ több mint 200 legbefolyásosabb újságírójának segítségével a 21 kiadás 17 nyelvén keresztül. 

“Nagy örömmel jelentjük be a DiRT-világbajnokságot." - mondta Andy Gray, a Codemasters esport-menedzsere. "A DiRT 4 egy nagyon dinamikus és elkötelezett közösséggel rendelkezik, és a torna során meg is mutatjuk, ez a közösség mennyire jó versenyzőkből áll. Az, hogy a döntőt a Silverstone-i Speedmachine-fesztiválon rendezik, lehetőséget ad a résztvevőknek arra, hogy a közülük kikerülő legjobbak a világ minden részéről érkező szurkolók előtt mutathassák meg, mire képesek. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a bajnokunk hogyan boldogul egy igazi RX2-es gép volánjánál, egy igazi versenypályán a hatalmas tömeg előtt."

Igazi nagyágyúk vesznek részt a szervezésben. “Nagyszerű sikereket értünk el a Gfinity-vel, az F1 Esport szériával, szóval már alig várjuk a további közös munkát. Továbbra is szorosan együtt dolgozunk a hosszútávú partnerünkkel, a WRC-vel, és kezdeményeztünk egy új médiapartnerséget a Motorsport Networkkel, akikkel hihetetlen elérésre tehetünk szert, így a bajnokságot egy szélesebb közönséghez juttathatjuk el a Motorsport.com, az Autosport.com és a Motorsport.tv segítségével."

A miami székhelyű Motorsport Network a világ legnagyobb motorsportos tartalmakat gyártó médiavállalata, égisze alá tartozik többek között a Motorsport.com, az Autosport.com és a Motorsport.tv is. A Motorsport Network oldalai havi szinten 214 millió olvasóhoz jutnak el, közülük pedig sokan nem csak követik az autó-motorsportok világát, hanem valamilyen platformon játszanak is az esport világában. 

"Mi a Motorsport Networknél nagyon izgatottak vagyunk, hogy a DiRT világbajnokság partnerei lehetünk." - mondta Colin Smith, a Motorsport Network ügyvezető igazgatója - "A Codemasters partnereként, akik a videójáték iparág vezető vállalata, kétség nélkül egy értékes lehetőség előtt állunk, ami lelkesedést és elkötelezettséget eredményez majd a közönségünk körében."

További részletek, szabályok és részvételi feltételek a RaceNet fiókjával érhetőek el, a DiRT világbajnokság weboldalán. Figyeld a híreket Facebook-on és Twitter-en.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 esport-bajnoka és a ROC-felkészülés: Leigh most először vezetett autót!
Következő cikk Hivatalos csapattal száll be az esport világába a Renault

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország