Montoya a mezőny végéről indulva az 1. helyen futott be, mégsem ő nyerte a legendák fordított rajtrácsos versenyét

Juan Pablo Montoya szelte át először a célvonalat az akciódús fordított rajtrácsos online versenyén, de az incidensei miatt mégsem ő lett a győztes, hanem Peter Solberg. A második helyen Jenson Button futott be, de ő is hasonlóképpen járt.

Juan Pablo Montoya

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Szokás szerint a főfutama után egy fordított rajtrácsos versenyen is megmérkőztek egymással a legendák. A főfutamot Jenson Button nyerte Juan Pablo Montoya és Jan Magnussen előtt, így ők a rajtrács végéről kezdhették meg a versenyt.

A pole-ból így Solberg indulhatott, mellőle Castroneves. Fittipaldi az ötödik helyről indulhatott el. Solberg jól rajtolt, és elöl is tudott maradni, mögötte Liuzzi és Castroneves következett, Montoya pedig gyorsan előrejött a hetedik helyig.

Nem sokkal később Castroneves visszaszerezte a második helyet Liuzzitól, majd az olasz meg is pördült, így visszaesett a 12. helyre. Franchitti jött előre a második helyre, Castroneves ekkor a harmadik helyen állt.

Még több hír:

Montoya a harmadik körben már a negyedik helyen haladt, rendületlenül jött előre a kolumbiai. Button felzárkózását pedig az nehezítette meg, hogy Magnussen megpördült előtte. Montoya Castronevest is megelőzte, így már dobogós helyen állt.

Fernandez és Liuzzi „kéz a kézben” csúszott ki, így Button már a negyedik helyen haladt az incidens ellenére, a kicsúszó páros pedig a hatodik, illetve a hetedik helyre esett vissza. A mezőny első hármasa, Solberg, Franchitti és Montoya nagyon egymáson volt.

Solberg kicsúszott az első helyről az utolsó körben, Montoya és Franchitti pedig óriási csatát vívott a győzelemért. Franchitti végül kicsúszott, Montoya pedig első helyen futott be, viszont egy kicsit várni kellett a hivatalos eredményre.

Végül Solberget írták ki az első helyen, mögötte Castroneves és Franchitti végzett, Montoya és Button pedig „eltűnt” a végeredményből. Pirro ötödik, Monteiro hatodik lett a nürburgringi fordított rajtrácsos versenyen.

 

Egy videós kvízjáték számotokra, amiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy szerintetek melyik F1-es aszfaltcsíkon hajtottunk körbe az F1 2019-ben, a Forma-1 hivatalos játékában. A pályán kívül gyakorlatilag mindent láthattok a videóban, ami segíthet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean: Ebben hasonlít egymásra Raikkönen és Alonso!
Következő cikk Így tudta Stirling Moss 3 órán át maga mögött tartani a sokkal erősebb Ferrarikat az 1961-es Monacói Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország