Lorenzo is indul a MotoGP következő virtuális nagydíján!

Vasárnap debütál Jorge Lorenzo a virtuális versenyzésben, ugyanis a spanyol is ott lesz a silverstone-i pályán rendezett MotoGP-s virtuális nagydíjon, az eseményen pedig a Moto2-es és a Moto3-as versenyzők is meg fognak küzdeni egymással.

Lorenzo is indul a MotoGP következő virtuális nagydíján!

A háromszoros MotoGP-bajnok Jorge Lorenzo az előző év végén vonult vissza az aktív versenyzéstől, miután nem sikerült úgy teljesítenie a Honda csapatával, mint ahogy szeretett volna. Ezután a spanyol a Yamaha tesztpilótája lett, amely csapatnál már kilenc szezont töltött a MotoGP-ben.

Ráadásul szabadkártyásként tervezett is indulni Lorenzo a júniusi Katalán Nagydíjon, azonban erre végül nem került sor, mivel a versenyt elhalasztották a koronavírus-járvány kitörése miatt, amely masszívan érintette Spanyolországot is.

A virtuális nagydíjon Lorenzo lesz a Yamaha egyik „küldöttje”, a mezőny viszont ezúttal meglehetősen sovány lesz: a MotoGP-s mezőnyben mindössze nyolcan fognak rajthoz állni. A mezőnyben Lorenzón kívül ott lesz még a Petronas SRT versenyzője, Fabio Quartararo is, aki az utóbbi négy virtuális nagydíjból háromszor meg tudta szerezni a pole-t.

Még több hír:

A Suzuki pilótája Joan Mir is fel fog tűnni, a Ducati pedig három versenyzőt indít: a hivatalos tesztpilótájukat, Michele Pirrót, a Pramac pilótáját, Francesco Bagnaiát, illetve az Avintia versenyzőjét, Tito Rabatot.

A Hondát az LCR-es Takaaki Nakagami fogja képviselni, míg Alex Marquez és Marc Marquez először fogja kihagyni a MotoGP virtuális nagydíját. Az Aprilia tesztpilótája, Lorenzo Salvadori a mezőny utolsó tagja.

A futam 10 körös lesz a virtuális silverstone-i pályán, a platform pedig a MotoGP 20 videójáték lesz. Érdemes még kiemelni, hogy nemcsak a MotoGP-ben lesz verseny, hanem a Moto2-ben és a Moto3-ban is.

A Moto2-es és a Moto3-as kategóriában is 10-10 pilóta fog indulni, köztük a Moto2-es katari verseny győztese, Tetsuta Nagashima és a Moto3-as katari verseny dobogósa, John McPhee is ott lesz a mezőnyben – a két kisebb kategória 6 körös versenyt fog futni.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

A versenyek magyar idő szerint délután 3 órától kezdődnek, az időmérő összefoglalóját a verseny előtt fogják megmutatni, a verseny után pedig a közösségi médiában lehet majd követni a virtuális sajtótájékoztatókat.

A MotoGP virtuális nagydíja egy napra esik a valódi versenyzés visszatérésével, amely március óta szünetelt. Ugyanis ekkor rendezik meg a MotoAmerica első 2020-as fordulójával, amelyet a Road America-pályán rendeznek.

Az American Superbike-sorozat pedig szorosan együttműködik a MotoGP promóterével, a Dorna Sportsszal: megosztják az adataikat és az információikat az intézkedéseikkel kapcsolatban, hogy biztonságos legyen a valódi motorversenyzés visszatérése.

A tervek szerint a MotoGP idei szezonja július 19-én, Jerezben indulhat majd el a Spanyol Nagydíjjal, ha nem történik semmi váratlan.


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

megosztás
hozzászólás
Domináns Williams- és Russell-győzelem az F1-es virtuális Monacói Nagydíjon
Előző cikk

Domináns Williams- és Russell-győzelem az F1-es virtuális Monacói Nagydíjon

Következő cikk

Button: Sokkal nehezebb az oválversenyzés, mint gondolnátok

Button: Sokkal nehezebb az oválversenyzés, mint gondolnátok
Hozzászólások betöltése