Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
368,44 Ft
Euró
393,56 Ft
Font
459,61 Ft
Bitcoin
61,357 $

Letarolhatja a piacot a PS5 – bajban az Xbox Series X?

A DFC Intelligence elemzői vállalat analízise alapján eladások terén a Sony next-gen konzolja jócskán megelőzheti a Microsoft masináját.

Smart

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A DFC Intelligence elemzői vállalat analízise alapján eladások terén a Sony next-gen konzolja jócskán megelőzheti a Microsoft masináját.

Nem meglepő, hogy a következő generációs konzolok év végi rajtjának közeledtével az elemzők megpróbálják előrejelezni, melyik játékgép teljesíthet jól, és melyik maradhat el a vetélytárstól a konzolháborúban. Soron kívül Kiugrott a negyedikről egy 98 éves nyugdíjas a Nagykörúton

Mind a PS5-nek, mind a Series X-nek megvannak a maguk előnyei és hátrányai, legyen szó most éppen a hardverről vagy az exkluzív címekről, a DFC szakértői azonban úgy látják, a Sony ismét túlszárnyalhatja a redmondiakat, és komoly bevételekre számíthatnak.

Ha hihetünk a jóslatoknak, akkor 2024-re a PS5-ből a Series X-hez képest nagyjából kétszer annyi példányt fognak értékesíteni, ami java részt annak lesz köszönhető, hogy a Microsoft nem fog tudni annyi újdonságot felmutatni, amivel jelentősen növelhetnék a gamer-bázisukat, ellentétben a Sony-val, akik továbbra is a megszokott tendenciában haladnak majd előre.

A jelentésben arra is kitérnek az analitikusok, hogy a Series X-nek nem maradt semmilyen komoly lehetősége arra, hogy megváltoztassa az erőviszonyokat, ezért már megjelenés előtt reménytelennek látszik a redmondiak helyzete.

Az elmúlt hónapokban azt tapasztalhattuk, hogy a Microsoft erőteljesen a Game Pass-re és az egyéb előfizetői szolgáltatásokra helyezte a hangsúlyt, amivel valószínűleg azokat a gamereket szeretnék megcélozni, akik nem szeretnének egy rakás pénzt elkölteni egyes játékokért, úgy tűnik azonban, hogy ez sem lesz elég a japánok elleni harcban.

A kutatásból kiderült, hogy a PS5 lesz a PS4 után a következő konzol, amiből 100 milliónál is több egységet fognak eladni, miközben Series X-ből alig 40-50 millióra saccolják legjobb esetben is ugyanezt az értéket.

Júliusban az Ampere Analysis kiadott egy hasonló előrejelzést, amelyben szintén a PS5 került ki győztesen, így a Microsoftnál most egészen biztosan vakarhatják a fejüket. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a Series X és az Xbox One párhuzamos létezése miatt sokáig mindkét konzolt ugyanúgy támogatni fogják, az elég gyér játékkínálat következtében pedig a Game Pass lesz bevételeik egyetlen forrása.

Ne hagyd ki:

https://liner.hu/bejelentettek-a-legujabb-ingyenes-jatekokat-epic-games-store-on/

A Real Madrid edzője elárulta, mit mondott neki Guardiola a BL-kiesés után

Pep Guardiola mondott pár szót Carlo Ancelottinak azt követően, hogy a Real Madrid kiejtette a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.